Júliusban ismét lesz Bánkitó Fesztivál

2022. február 21. – 13:32

Másolás

Vágólapra másolva

2022. július 13–16. között ismét jön az ország legnagyobb kisfesztiválja, írják közleményükben a Bánkitó Fesztivál szervezői. 2019 után teljes méretet és a szokásosnál is színesebb színpadokat ígérnek, de hogy kik lesznek „a legaktuálisabb magyar zenekarok”, illetve az „izgalmas külföldi előadók”, azt még nem tudni: a lineup még nem nyilvános. Azt viszont már tudni, hogy

a Bánkitó Fesztivál idei témája a mezőgazdaság.

„Úgy tűnik nem élhetünk úgy, mint eddig. Az új kihívásokra új megoldásokat keresünk. A Bánkitó nemcsak gazdasági, hanem társadalmi vonatkozásait is keresi a mezőgazdasággal összefüggő kérdéseknek. Olyan ügyeket boncolgatunk a téma kapcsán, mint a centrum-periféria modell gazdasági, szociális kihívásai, a klímaválság, fenntarthatóság adta dilemmák aktuális, mindennapjainkat érintő választásai, és az azokhoz kapcsolódó társadalmi diskurzusok” – írják.

Az is kiderül a közleményből, hogy

  • négy élőzenei színpaddal,
  • elektronikus zenei helyszínnel,
  • aktuális, független színházi válogatással,
  • tudományos előadásokkal,
  • installációkkal és
  • több, kisebb pop-up helyszínnel készülnek.

Szerdán kezdődik a jegyértékesítés: pre-sale jegyeket csak hírlevél-feliratkozóknak árulnak, csütörtöktől pedig indulnak a széles nyilvánosság részére is elérhető early bird jegyek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!