Nádasdy Ádám: Én úgy érzem, hogy igazi hazafi és nemzeti érzelmű polgár vagyok, de sokan ezt zsigerből kétségbe vonnák

Hetvenötödik születésnapja alkalmából beszélgetett Nádasdy Ádám költő, nyelvész, műfordító Veiszer Alindával (az interjú jelképes összegért itt tekinthető meg). Beszélt kapcsolatáról a sikeres színházi rendezőként dolgozó édesapjával, arról, hogyan élte meg az ’56-os forradalmat, hogyan jelenik meg a melegség a verseiben, és hogyan éli meg, hogy a meleg közösség szószólója lett.

“Azzal, hogy én magyarra fordítok klasszikus műveket, azzal a hazának teszek szolgálatot.”

– mondta az interjúban. Ezzel a munkával ugyanis sehol máshol nem érvényesülhetne, csak Magyarországon, a Kárpát medencében. Hiába érzi magát hazafinak, észreveszi, hogy ezt sokan zsigerből kétségbe vonnák, vagy egyenesen felvont szemöldökkel, meghökkenve hallanák a szájából.

A bő egyórás beszélgetés első felében Nádasdy a gyermekkoráról és arról mesélt, hogyan élte meg gyermekként az ’50-es éveket. „Vessenek meg, de volt abban gyönyör” – írta Ötvenes évek című versében. Alinda kérdésére, hogy mi jut eszébe először arról az időszakról, Nádasdy azt mondta, a család, „ami egy védelmező, jól szervezett család volt”. Két lakásuk volt egy budapesti társasházban, itt lakott a szüleivel, édesanyja előző házasságából született két bátyjával és németül beszélő anyai nagyszülőivel.

– Neked volt ilyen tudatod, hogy gazdag és híres gyerek vagy?
– Igen, igen, és mindig mondogatták, hogy erről nem szabad beszélni, és nehogy eljárjon a szám.
– De miről, politikáról, vagy arról, hogy ti hogy éltek?
– Politikáról se, meg arról se, hogy otthon nálunk van ez meg az, meg milyen szép bútorok vannak.

1956-ban Nádasdy tízéves volt, három fiútestvér közül a legfiatalabb. Arról már van emléke, ahogy a nagymamája könyörög az akkor 18 éves bátyjának, hogy ne menjen harcolni. Nádasdy azt is felidézte, amikor november 4-én bejöttek az oroszok, a társasház lakói a pincében vészelték át a harcokat. Gyerekként akkor meglepte az a rutin és nyugalom, amivel az emberek levonultak az alagsorba. Volt benne gyakorlatuk, hiszen alig tíz évvel korábban a második világháború alatt is itt kerestek menedéket.

„Éjszakára felmentünk aludni, de négykézláb kellett járni a lakásban. Hát ez nagyon tetszett nekem, hogy apám, anyám négykézláb jár.”

Édesanyja, Birkás Lilian, híres operaénekesnő, édesapja, Nádasdy Kálmán, opera-, színházi- és filmrendező volt. Nádasdy neveltetésében is fontos szerep jutott a zenének, hat évig tanult zongorázni. „Nem szerettem, nem jól tanítottak, fáradt, elkínzott asszonyok voltak, nem volt örömük benne, és nekem se tudták átadni ennek az örömét.” A zenével végül nem is lett komolyabb kapcsolata, elmondása szerint a mai napig küzd azzal, hogy “felnőjön Wagnerhez”. Helyette hamar a nyelvek és az irodalom felé fordult.

Alinda az apjával való kapcsolatáról is kérdezte Nádasdyt. Kései gyermek volt, apja rengeteget dolgozott, nem sokat foglalkozott a fiával. „Ő roppant gondoskodó, munkabíró, jó kereső ember volt, az egész család neki köszönhette a biztonságát." – vallja róla Nádasdy.

– Olyan volt az apámmal a kapcsolatom, mint régen az arisztokratáknak
- Szeretett?
- Nem tudom, de ez nem merült fel, nem volt téma, nem is hiányzott.

A színháztól igyekezett távol maradni, nem akarta, hogy munkáját az apjáéhoz mérjék, hogy az ő árnyékában dolgozzon. Csak édesapja halála után került kapcsolatba a színház világával. Akkor is csak távolról, mint mondja: „a fordító a színháznak csak beszállítója”.

Én azért szerettem volna rendes katolikus lenni

Beszélt a vallással való kapcsolatáról is. „Én katolikus neveltetést kaptam, az is vagyok, a katolikus egyház igencsak fanyalogva viszonyul a melegséghez, néha ellenségesen, néha vállveregetően, lekezelően, néha emberségesen, ez igaz, de azért a katolikus egyházat nem szabad a Jóistennel összetéveszteni.”

„Én azért szerettem volna rendes katolikus lenni, de rájöttem, hogy ez nem fog menni, mert ha gyónni megyek (ami jó esetben egy nagyon tisztító beszélgetés lehet), azt nem lehetett csinálni, mert ha nem mondom meg, hogy egy férfival élek, akkor nincs értelme az egésznek, hazudni minek. Ha megmondom, akkor a pap kénytelen lett volna azt mondani, hogy jó, mindenre van bocsánat, de ígérd meg, hogy abbahagyod. Én meg ezt nem ígértem volna meg.”

– Érezted magad selejtnek?
– Igen. Ez zavart sokáig.

Mégse csinált belőle ügyet, nem akart “kisebbségi költő lenni”. A verseiben is mindig törekedett arra, hogy a melegsége ne legyen explicit. Leírta például, hogy “ó, a te vállad”, de azt nem, hogy “ó, a te bajuszod”. „Azt gondoltam, hogy a szerelem az szerelem, nekem így adódott, másnak úgy” – mondta.

Isten ajándéka, hogy olyan korba, olyan helyre és emberek közé születtem, ahol lehet melegként létezni

A költőt a Fidesz propagandájáról is kérdezték, ami megpróbálja összemosni a homoszexualitást a pedofíliával. “A homoszexualitás jelen van, arról hogy elvezet-e a pedofiliáig, arról egy nagyon nagy vita van.” – idézte Orbán Viktort Alinda. Nádasdy erre annyit mondott:

“A miniszterelnök hülyeségeket beszél.”

“Azt azonban üdvösnek tartom, hogy visszhangzik az ország ettől, és most már senki nem tehet úgy, mintha melegek nem lennének a világon." Arra kérdésre, azzal, hogy nyíltan vállalja a homoszexualitását, és “gyakorlatilag minden Pride-on téged keres mindenki, hogy adj interjút”, annulálta-e azt a célt, amit 20-30 évesen megfogalmazott, hogy nem lesz kisebbségi költő, Nádasdy azt válaszolta: “Talán igen. De most ár így alakult. És mint Luther Márton, azt kell mondanom, hogy itt állok, máshogy nem tehetek."

“Én nem bánom, hogy így történt, hogy most itt ülünk, és nagyrészt a melegségről beszélünk, ahelyett, hogy a versekről, az esztétikai értékekről, a rímek szerepéről a posztmodern költészetben beszélnénk. És talán száz év múlva a lexikonban ez ott lesz a nevem mellett az első helyen. De nem bánom, ha így alakult, hát így alakult.