Egy nagy stúdió sem akarja Francis Ford Coppola új filmjét, magának finanszírozza meg az elkészítését

2022. február 19. – 11:29

Másolás

Vágólapra másolva

A leginkább a Keresztapa-filmek miatt ismert Francis Ford Coppola hosszú interjút adott a GQ-nak, amiben többek között arról beszélt, hogy van egy régóta dédelgetett filmterve, amit egyelőre egy stúdió sem akar megfilmesíteni.

Francis Ford Coppola 2021-ben egy díjátadón – Fotó: STEVE JENNINGS / 2021 Getty Images
Francis Ford Coppola 2021-ben egy díjátadón – Fotó: STEVE JENNINGS / 2021 Getty Images

A most 82 éves rendező a 80-as évek óta szeretné leforgatni a Megalopolis című filmjét, aminek a sztorijáról szinte semmit sem tudni, csak annyit, hogy Coppola saját ötletén alapul. Alapvetően egy romantikus filmről van szó, elég nagy filozófiai mélységgel az ember természetéről, az egész pedig egy olyan utopisztikus környezetbe van átültetve, ahol New York nagyon hasonlít az ókori Rómára, és az egész film olyan látványos, hogy nagyjából 120 millió dollár lenne elkészíteni.

Coppola azt szeretné, ha a Megalopolis olyan film lenne, amit az emberek időről időre újra elővesznek, és megnéznek, és beszélgetnek róla. „Újévkor ahelyett, hogy arról beszélsz, hogy felhagysz a szénhidrátokkal, azt szeretném, ha azt a kérdést járnánk körül, hogy ”A társadalom, amiben élünk az egyetlen lehetséges társadalom, amiben élhetnénk?„. És beszéljünk róla” – mondta Coppola a leendő film elvárt hatásáról.

Sok stúdiót megkeresett a Megalopolis ötletével a Disneytől a Paramounton át a Netflixig, és arra számított, hogy valamelyiknél elég lesz a neve ahhoz, hogy zöld lámpát kapjon az ötlete, de annak ellenére zárva maradtak előtte az ajtók, hogy a XX. század egyik legismertebb rendezőjéről van szó, akinek több olyan filmje is van, amelyeket a világ legjobb filmjei között szoktak emlegetni.

Ezért döntött úgy, hogy a filmezés mellett a fő bevételi forrását jelentő szőlőbirtokainak egy részét eladja, hogy legyen elég tőkéje ahhoz, hogy saját erőből forgassa le az alkotását.

Nem ez az első eset Coppola karrierjében, hogy magának kénytelen finanszírozni egy-egy filmjét. Ez történt vele az Apokalipszis most esetében is. Ráadásul azt akkor készítette, amikor tényleg óriási sztárnak számított, nem sokkal A keresztapa megjelenése és egy csomó bezsebelt Oscar-díj után járunk. Coppola viszont hiába kilincselt a háborús filmjével, senki sem akarta akkor sem.

Végül saját költségen leforgatta, és természetesen minden idők egyik legjobb háborús filmje lett belőle.

Ezután jött a Szívbéli című filmje. Az Apokalipszis most sikerén felbuzdulva Coppola banki hitelt vett fel, hogy a következő filmjét is maga finanszírozza. A Szívbéli viszont akkora bukás lett, hogy a rendező kis híján csődbe ment, éveken át tartott, mire vissza tudta fizetni a gyártáshoz felvett bankhitelt.

„Meglepődnél, hogy a Szívbélit mennyi ember nézi meg még most is. És milyen sok filmet inspirált a Szívbéli! Nem igazán érdekel a pénzügyi hatása. Semmit sem jelent nekem” – mondta Coppola az aggályokra, hogy esetleg az új filmje is megtépázhatja majd a pénztárcáját.

A Megalopolisról egyelőre nem tudni, hogy mikor készülhet el, a forgatás még nem kezdődött el, a stábról sincsenek információk igazán. Szóba került már, hogy szerepelhet benne Cate Blanchett, Forest Whitaker, Join Voight, Jessica Lange vagy akár Zendaya is, stúdió nélkül minden Coppolán múlik majd.

A Paramount stúdió egyébként nem marad Coppola nélkül mostanában. Nemsokára érkezik ugyanis a The Offer című sorozat, ami A keresztapa című film forgatását mutatja majd be a producer szemszögéből, aki próbálta kordában tartani a Paramount stúdió fejét, Robert Evanst, egyenesben tartani a filmet író és rendező Coppolát, és a legenda szerint távolt tartani a kíváncsiskodó maffiát is.

A közelmúltban egy másik legendás, olasz származású rendező, Martin Scorsese járt Coppolához hasonlóan. Az ő nagyívű filmtervét, a végül 2019-ben bemutatott Az írt azért nem akarta elvállalni egy stúdió sem, mert a nagyjából 40 évet felölelő történetben rengeteg digitális retusálásra volt szükség, ami nagyon felnyomta a gyártási költségeket. Akkor végül a Netflix nyújtott segítő kezet a rendezőnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!