A szerénység diadala, avagy Hoppál Péter volt államtitkár bemutatta A Könyvet
2022. január 30. – 15:16
Keménykötés, 300 oldal szöveg, 100 oldalas képmelléklet. Hoppál Péter országgyűlési képviselő, volt kulturális államtitkár tavaly decemberben ajándékozta meg az országot a hiánypótló művel. A Haza szolgálatában című könyvet most mutatták be Pécsen, a szerzővel Ókovács Szilveszter, az Opera igazgatója beszélgetett.
A szöveggyűjtemény – jó, nevezzük A Könyvnek, ahogy a szerző is – Hoppál Péter tizenkét éves parlamenti pályafutása alatt elhangzott összes felszólalását tartalmazza. Az összeset. Nyitóbeszédeket, államtitkári felszólalásokat, képviselői felszólalásokat, rendes felszólalásokat, kétperces felszólalásokat, napirend előtti felszólalásokat, napirend utáni felszólalásokat, azonnali kérdéseket, azonnali kérdésekre adott viszontválaszokat – röviden tehát mindent, ami 2009 és 2021 között Hoppál Péter száját elhagyta az Országgyűlésben.
Hogy miért is lehet mindez izgalmas az olvasóknak? Hoppál lelkesen sorolta a könyvbemutatón: megismerhetjük, mi folyik az országgyűlés kulisszái mögött, hogyan kell felkészülni egy rendes- és egy kétperces felszólalásra, mikor kell előre megírni a beszédet, és mikor kell improvizálni, hogyan alakult a parlamenti vita kultúra az elmúlt tíz évben, hogyan folyik egy vita az országgyűlésben, mi a különbség a képviselői és az államtitkári feladatok között, ésatöbbi, ésatöbbi. Ókovács szerint
„tehát a politikust akarod elénk rajzolni, akinek nem csak mondanivalója van, de egy spéci közege is, amiben léteznie kell.”
Az biztos, ahhoz, hogy mindez valóban kiderüljön az olvasó számára, rendkívül intuitív módon kell nekiállni a könyv olvasásának, abban ugyanis a felszólalások betű szerinti leiratán kívül semmi nem szerepel, ami megismertetné az olvasóval a beszédek keletkezésének körülményeit, a parlamenti vita során elhangzott egyéb véleményeket (egyedül a kérdések-viszontválaszok esetében olvashatjuk el a kontextust a könyvvégi lábjegyzetekben), vagy úgy egyáltalán, a parlamenti munka csínját-bínját.
A képek majd segítenek! – gondolhatnánk. És valóban: a képek színesítik a beszédekből megismert politikust: Hoppál Péter különböző alkalmakon beszél, Hoppál Péter különböző dolgokat átad, átvesz vagy megnyit, Hoppál Péter sajtótájékoztatót tart, Hoppál Péter választási plakátokon mosolyog, Hoppál Péter beállított fotókon vagy spontán elkapott pillanatokban dolgozik, Hoppál Péter fontos kormányzati tagokkal egyeztet/kezet fog/kedélyesen beszélget, Hoppál Péter különböző helyeken áll a világban,
Hoppál Péter bizakodva a jövőbe tekint, háttérben az elhomályosodó pécsi főtérrel.
Ókovács és Hoppál régi barátokként kedélyesen beszélgetnek közel két és fél órán keresztül (Ókovács egyébként húsz perc késéssel érkezik, ezért a budapesti utak minőségét teszi felelőssé).
A beszélgetés mozgatórugója elsősorban egymás munkájának magasztalása, de Hoppál a saját tevékenységének tekintetében sem szerénykedik.
Elmeséli, miután a 16 órás munkanapok annyira kimerítették, hogy összeesett az országgyűlésben, és fontolóra vette, hogy inkább lemond az államtitkári pozícióról, Balog Zoltán miniszter azzal marasztalta: „Nem engedhetem el a legjobb államtitkáromat!”. Amikor pedig az iráni-magyar kapcsolatokért felelős biztos lett, állítólag ezekkel a szavakkal keresték meg: „nagyon rátermett diplomata vezetőt keresünk”. Arról, hogy mi mindent tett államtitkárként Pécsért, Hoppál szerint Kunszt Márta, a DK pécsi képviselője, is azt mondta, „Hoppál erőn felül küzd a város kulturális értékeiért”.
„Nagyon nem jellemző, hogy egyéni képviselő ennyi terhet visz” – kontráz rá Ókovács, majd a beszélgetés végén kijelenti: „jót tett a magyar kultúrának, hogy egy ilyen államtitkára volt”. Hoppál Péter szerényen mosolyog és bólogat.
Hoppál egyébként arról, hogy miért tudott négy éven keresztül a kulturális államtitkári pozícióban megmaradni, azt mondja, az lehetett az oka, hogy alapvetően baloldali kultúrpolitikát vitt, egy nagyszerű hasonlattal élve az volt az elve, hogy
„be kell vinni mindenkit a kultúra felemelő liftjébe.”
„Soha annyi kulturális fejlesztés nem volt a millennium óta, mint az én négy évem alatt” – állítja, amit az – egyébként meglehetősen passzív – közönség tapssal jutalmaz. Ókovács erre kétszer is elsüti az obligát poént, hogy „Péter alaposan ellátta a kultúra baját” – amire mérsékelt nevetés a válasz a közönség soraiból.
Hoppál hosszan mesél arról is, miért bukott el a „mindennapos éneklés az iskolákban” kezdeményezés. A beszélgetés egyik meglepő pillanatában a képviselő nem várt vehemenciával fakad ki a „poroszos” oktatási rendszer ellen, és amiatt, mennyire káros, hogy az iskolába belépő kisgyerekektől azt várjuk el, hogy csöndben legyenek, és minél több lexikális tudást szívjanak magukba.
Arra, hogy a képviselő szerint pontosan miért tart ma itt a magyar oktatási rendszer, sajnos nem kérdez rá Ókovács. Hoppál azt is kijelenti, jobboldali kultúremberként soha nem mondaná azt Esterházy Péterre, hogy nem jó író, azért mert SZDSZ szimpatizáns volt, „erről nem így kell gondolkodni” – mondja, de arra már nem térnek ki a beszélgetőpartnerek, ki gondolkodik ma mégis így a jobboldalon.
A beszélgetés végén Hoppál azt is elárulja, kiket ajándékozott meg eddig a könyv dedikált példányával: az összes kormánytagot és a körzetébe tartozó települések polgármestereit. Januárban például Péterffy Attilának is adott egyet.
A könyv egyébként családi vállalkozásban valósult meg, a korrektor a képviselő felesége, Dr. Hoppálné Erdő Judit („Ritkán kerül ilyen bensőséges viszonyba az ember a korrektorával!” – nevet Ókovács), a kiadó, Hubonill-Art Bt., vezetője pedig a képviselő fia, Hoppál Hunor. A képviselő viccesen meg is jegyzi, nem volt nehéz meggyőznie a kiadót, hogy a könyvbemutatón befolyt összegből a Pécsi Egyetemisták Szövetégét támogassák. Miért kérdésemre a könyvárusító pultnál ülő hölgy annyit mond, azért „hogy pallérozódjanak az ifjú elmék”, Hoppál a könyvbemutató végén részletesebb magyarázatot is ad: az összegből a PESZ közéleti mentorprogramját támogatják, aminek keretein belül fiatal egyetemisták országgyűlési képviselők mellett kóstolhatnak bele a parlamenti munkába. Az interneten fellelhető információk szerint Közéleti Mentorprogramja a Nemzeti Ifjúsági Tanácsnak van.
A bemutató végén a képviselő természetesen dedikál is, a bejegyzés szerint a könyvet „mint közös pécsi polgári erőfeszítéseink egyik dokumentumgyűjteményét” ajánlja a megjelenteknek.
A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.