Meghalt André Leon Talley, a Vogue magazin divatmogulja

2022. január 19. – 21:51

Másolás

Vágólapra másolva

Január 18-án, 73 éves korában meghalt André Leon Talley újságíró, divatmogul, a Vogue egykori vezető szerkesztője. Halálhírét Instagram-oldalán jelentették be.

Talley úttörőnek számított a divat világában, amikor 1988-ban a Vogue főszerkesztője, Anne Wintour őt választotta maga mellé művészeti vezetőnek, Talley lett az első színes bőrű férfi, aki ilyen magas pozíciót tölthetett be a korábban főleg fehér férfiak és nők által dominált szakmában. Talley később Párizsba költözött, és otthagyta a magazint, amihez csak 1998-ban tért vissza, akkor már vezető szerkesztőként, és egészen 2013-ig maradt, majd Oroszországban lett a Numéro szerkesztője.

André Leon Talley a 2018-as Savannah Filmfesztiválon – Fotó: Cindy Ord/Getty Images/AFP
André Leon Talley a 2018-as Savannah Filmfesztiválon – Fotó: Cindy Ord/Getty Images/AFP

Kétméteres magasságával eleve feltűnő jelenségnek számított a divat világában, amihez még inkább hozzájárult, hogy előszeretettel hordott hatalmas, palástszerű kaftánokat, köntösöket és szőrmekiegészítőket is. Konvenciókat áttörő stílusa meghatározta a ‘80-as, ’90-es évek amerikai divatvilágát. Igazán ismertté akkor vált, amikor a Tyra Banks nevével fémjelzett Topmodell leszek! című modellválogató valóságshow egyik zsűritagja lett. Több sorozatban, például a Szex és New Yorkban is feltűnt.

2013-as önéletrajzi könyvében kemény szavakkal illette egykori főnökét, Anne Wintourt. Talley akkor azzal vádolta a Vogue főszerkesztőjét, hogy a súlya, bőrszíne és kora miatt lett kegyvesztett a lapnál. Később megenyhült, 2021-ben már csak elismerő szavakkal nyilatkozott egykori kollégájáról. Talley egyébként sokszor beszélt azokról hátrányokról, amelyeket a súlya és a bőrszíne miatt kellett leküzdenie a divatszakmában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!