Az omikron terjedése miatt bizonytalan időre elhalasztották a Grammy-díjátadót

2022. január 5. – 22:56

Másolás

Vágólapra másolva

A koronavírus omikron variánsának terjedése miatt elhalasztják a január 31-re meghirdetett Grammy-díjátadót, írja az AP News. A szervezők szerint túl sok kockázattal járna a legnagyobb presztízsű zenei elismerés átadóünnepségének megtartása. Új időpontot nem jelentettek be.

Az eredeti tervek szerint január 31-én Los Angelesben közönség előtt tartották volna meg az élő show-t. A díjátadót szervező Recording Academy és a CBS tévétársaság a városi és állami tisztviselőkkel, egészségügyi és biztonsági szakértőkkel, valamint a művészekkel és üzleti partnerekkel egyeztetve alapos mérlegelés és elemzés után hozta meg a döntést. Közleményükben azt írják, az elsődleges a nézők, a fellépők és a műsoron dolgozó több száz ember biztonsága.

Idén a legnagyobb esélyesnek a multitálentumnak számító Jon Batiste számít, akit 11 kategóriában jelöltek. A második helyen 8-8 jelöléssel holtversenyben áll egymás mellett Justin Bieber, Doja Cat és H.E.R.

A Grammy-ceremóniát a koronavírus miatt tavaly is el kellett halasztani. A díjátadót akkor január végéről március közepére tették át, és a Los Angeles-i Kongresszusi Központban tartották meg szűkebb keretek között. Az eseményen a jelöltek és vendégeik vettek csak részt. A show idén tért volna vissza hagyományos helyszínére, a Crypto.com Arénába, a korábbi Staple Centerbe.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!