Meghalt Dobos Attila, az Isten véled édes Piroskám énekes-dalszerzője

2022. január 4. – 19:00

Másolás

Vágólapra másolva

80 éves korában meghalt Dobos Attila énekes és zeneszerző, közölte Gréczy Zsolt volt DK-s politikus nyilvános Facebook-oldalán.

Dobos Attila 1941. április 27-én született, a húszas éveire befutott énekes lett, a táncdalfesztiválok népszerű előadójává vált, 1968-ban pedig már saját válogatás lemeze is megjelent.

Noha civil szakmája is volt, fogorvosként tevékenykedett, slágerénekesként került nehéz anyagi helyzetbe, emiatt elhagyta az országot, Németországban telepedett le. Dalait ezután nem sugározták, a lemezét betiltották.

Később visszatért Magyarországra és 1985-ben megjelentette második, Dobos Attila új dalai című nagylemezét. Legnépszerűbb dalai között van a Mama, a Kövek a vízparton, az Isten véled édes Piroskám, a Nyári zápor, az Albérlet az emeleten, az Annyi ember él a Földön, a Minden ember boldog akar lenni, és az Annál az első ügyetlen csóknál.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!