Tízéves születésnapját ünnepli a Kisüzem

2021. december 16. – 11:17

Tízéves születésnapját ünnepli a Kisüzem

Másolás

Vágólapra másolva

Tíz évvel ezelőtt nyitott meg Budapesten a Kisüzem nevű kocsma, ami hamar az egyik legismertebb alternatív belvárosi szórakozóhellyé vált. „Talán fel sem tűnt, hogy már egy évtizede volt... De bizony 2011 decemberében nyitottunk ki, ami akárhogy is számoljuk, már pont 10 évvel ezelőtt esett. Akkor még mindenki fiatal volt és bohó, bent cigiztünk és ittunk, mintha nem lenne holnap” – írja közleményében a hely.

A születésnapot egy hosszú hétvégén át tartó programsorozattal ünnepik meg csütörtöktől vasárnapig. Az eseménysorozat első felvonása Orosz Ricsi kiállításmegnyitója és a Zefiroth Trio koncertje lesz. Szombaton az egyik törzsvendég, Gyík mutatja be szuperszonikus hangtechnikai berendezését a saját maga komponált zenével, vasárnap pedig Némafilmzene lesz, amit Bujdosó Jani fog vezényelni. Ugyanezen az estén jelenik meg a Némafilmzene válogatáskazettája is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!