Megjelent az új Mátrix-film második előzetese

2021. december 7. – 16:13

Másolás

Vágólapra másolva

Megjelent a decemberre várt új Mátrix-film második előzetese.

A Mátrix: Feltámadások trailere alapján a filmsorozat negyedik része több elemével is utal majd az első három filmre. Ahogy megszokhattuk, itt is lesz falon szaladgálás, piros és kék tabletta, és a levegőben süvítő lövedékek is meg lesznek állítva, megállításra kerülnek, megállnak majd, annak rendje és módja szerint.

Az új előzetesben sok az „easter egg”, vagyis belsős utalás, úgyhogy a Mátrix-szakértők és -rajongók már most nekiálltak spekulálni, hogy mit láthatunk majd a negyedik filmben.

A filmet Lana Wachowski rendezi – az eredeti trilógián vele közösen dolgozó testvére, Lilly Wachowski nélkül. Carrie-Anne Moss és Keanu Reeves mellett más visszatérők is akadnak majd a filmben.

Az előző előzetes, amit kicsit részletesebben elemeztünk, szintén több elemével utalt az előző trilógiára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!