Visszatér a Népszava élére a lap korábbi főszerkesztője, Németh Péter

2021. október 18. – 11:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Korábban tizenöt éven keresztül irányította a Népszavát Németh Péter, a lap egykori főszerkesztője, ám körülbelül fél évvel azután, hogy a Népszava az egykori MSZP-pénztárnok, Puch László és Simon Dénes tulajdonába került, Németh visszavonult. Tiszteletbeli főszerkesztőként 2017 tavasza után is dolgozott a lapnál, rendszeresen publikált is. Később Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt. lett az új tulajdonosa a lapnak.

A leköszönő főszerkesztő, Friss Róbert 2021 februárjától vezette a lapot, és több mint 50 évig dolgozott a pályán. Most nyugdíjba vonul. Németh szerint „nincs is annál nagyobb kihívás, mint fél évvel a választások előtt egy ellenzéki napilapot, az ”ellenzék lapját„ ütőképesen működtetni, ráadásul a legnagyobb ellenszélben” – idézte lapja a főszerkesztőt.

Németh egyébként a Hírklikk szakmai vezetőjeként is dolgozott 2018-tól, rendszeresen írt is a portálra, de online videós beszélgetéseket is vezetett. Az interjúi várhatóan megmaradnak később is, írja a Hírklikk, de a szakmai vezetést Sebes György veszi át. Sebes korábban a 168 Óra belpolitikai rovatát vezette egy évig, de dolgozott a Népszavánál is, főszerkesztő-helyettesként is.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!