Újabb pályázatot írtak ki hazai szobrászoknak Köveskálon

2021. október 12. – 10:47

Újabb pályázatot írtak ki hazai szobrászoknak Köveskálon
A 2021-ben kiállított pályaművek: a háttérben látható piros színű alkotás Cseh Lili első helyezést elért, Egem2 című szobra – Fotó: KAP

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb pályázatot hirdet kortárs magyar képzőművészeknek a Káli Art-Park. A nyilvános képzőművészeti pályázaton hazai szobrászok kreatív, kortárs, kültéri, már elkészült és szállítható állapotban lévő, közepes vagy nagy méretű alkotásait várják. A kiírás szerint 2022. január 31-ig lehet beküldeni a pályaműveket, melyek közül egy hét tagú szakmai zsűri dönt majd arról, mely alkotásokat állítsák ki a köveskáli Szoborkertben.

A Köveskálon működő Káli Art Inn tulajdonosa és házigazdái a panzió területén szerettek volna helyet biztosítani egy szabadtéri szoborparknak. Ezért hozták létre 2020-ban a Káli Art-Parkot (KAP) a panzió virágoskertjében. A 2021-ben kiírt első pályázatra több mint kéttucat munka érkezett, melyek közül a hattagú zsűri 13 művet választott ki. A szobrokat június és október között lehetett megnézni a KAP-ban.

Az új pályázaton kiválasztott pályaműveket 2022. május 21-tól állítják majd ki. A legjobbnak ítélt alkotás szobrásza 1,5 millió forint értékű díjban részesül a Káli Art Inn-ben.

A pályaműveket elbíráló szakmai zsűri tagjai: Topor Tünde, az Artmagazin főszerkesztője, Petrányi Zsolt, a Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményének vezetője, Szabó Ádám szobrászművész, egyetemi docens, Cseh Lili képzőművész, a 2021-ben első helyezést elért szobor alkotója, Tóth Pál Sándor, art consultant, gyűjteménykezelő, Molnár Júlia, Káli Art Inn Kft., Héjja Róbert, a Káli-medence Turizmusáért T.E. elnöke.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!