Dörner György újabb öt évig lehet az Újszínház igazgatója

2021. szeptember 30. – 15:32

Másolás

Vágólapra másolva

Kásler Miklós miniszter 2022 februárjáról újabb öt évre Dörner Györgyöt nevezi ki az Új Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának – írja a Napi.hu.

A kormany.hu-n közzétett dokumentum szerint az Újszínházat 2012 februárja óta vezető Dörner mellett Pozsgai Zsolt író-rendező is pályázott az igazgatói posztra. A pályázatot elbíráló 9 tagú bizottságtól 8 szavazatot kapott Dörner, Pozsgai pedig mindössze egyet.

Dörner György, a Polgári Pikniken 2021. szeptember 4-én – Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Dörner György, a Polgári Pikniken 2021. szeptember 4-én – Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A pályázati kiírás szerint az ügyvezető munkabére bruttó 1,1 millió forint lesz.

Bár az Újszínház fenntartója hivatalosan a fővárosi önkormányzat, a kormány és a főváros 2020-as megállapodása alapján közös működtetésű színház lett. Ez azt jelenti, hogy

  • a színház teljes támogatását az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) biztosítja,
  • a színház ügyvezetője feletti munkáltatói jogokat pedig az emberi erőforrások minisztere, azaz jelenleg Kásler Miklós gyakorolja,
  • de a színház épületének a főváros a tulajdonosa, azt a színház haszonbérleti szerződéssel használja.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!