Szirtes Tamás vezetheti a Madách Színházat 2027-ig
A Madách Színházat több mint 15 éve igazgató Szirtes Tamás vezetheti újabb öt évig a teátrumot, írja az MTI a kormany.hu oldalon közzétett dokumentum alapján. Eszerint Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a szakmai bizottság javaslatát figyelembe véve 2022. február 1-től 2027. január 30-ig Szirtes Tamást nevezi ki a Madách Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának.
A döntés indoklása szerint Szirtes Tamás a Madách Színház Nonprofit Kft.-ben végzett eddigi eredményes munkáját a javaslattevő bizottság valamennyi tagja részletesen ismeri, azt eredményesnek ítéli. A benyújtott pályázat a kiírás formai és tartalmi követelményeinek megfelelt.
A szakmai bizottság – nyolc tag részvétele mellett – a jelenlegi vezető pályázatát 6 igen szavazattal, 1 nem szavazattal és 1 tartózkodással támogatta.
Szirtes Tamás a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1968-tól a József Attila Színház tagja volt, majd 1972-től a miskolci színházban dolgozott, 1973-tól a Madách Színház rendezője, 2004 óta a színház igazgatója. 1977 és 2005 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola színészhallgatóinak tanára, egyetemi docens volt. Több mint 70 színdarab és számos tévéjáték rendezője.

A Madách Színházban számos nagysikerű rendezés fűződik a nevéhez, így a Macskák, Az Operaház Fantomja, a Jézus Krisztus Szupersztár, a József és a színes szélesvásznú álomkabát, a Mary Poppins, a Poligamy, a Mamma Mia!, a Les Misérables – A nyomorultak, a Rocksuli, a Once / Egyszer..., a Volt egyszer egy csapat, a Producerek és a Spamalot.
Szirtes Tamás munkásságát 1981-ben Jászai Mari-díjjal ismerték el, 2009-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.