Linda Evangelista azért tűnt el a nyilvánosság elől, mert egy kozmetikai beavatkozástól teljesen eltorzult a külseje

2021. szeptember 23. – 20:17

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Linda Evangelista, a '90-es évek egyik legsikeresebb szupermodellje Instagram-posztban osztotta meg követőivel, miért tűnt el szinte teljesen a nyilvánosság elől az utóbbi években. Az 56 éves kanadai sztár azt írta, egy 5 évvel ezelőtti kozmetikai beavatkozás váratlan és súlyos mellékhatásai miatt a „felismerhetetlenségig” eltorzult.

Az eredeti beavatkozás egy vékonyító eljárás, úgynevezett zsírfagyasztás volt, ám egy ritka mellékhatásnak köszönhetően éppen az ellenkező hatást érte el. A sebészeti beavatkozással nem járó eljárás az utóbbi években egyre népszerűbbé válik, lényege, hogy hideget használnak a test bizonyos területein lévő zsírlerakódások csökkentésére. Az Evangelistát is érintő, állítólag „nagyon ritka, de súlyos mellékhatást” a volt modell úgy jellemezte: „a kezelés helyén a zsírsejtek nem kisebbek, hanem nagyobbak lesznek”, és hozzátette: „Nem teljesen tisztázott, hogy ez miért következik be”. Az állapot neve egyébként Paradox Adipose Hyperplasia (PAH).

Evangelista arról is vallott, hogy két alkalommal átesett azóta korrekciós műtéten, de ezek nem voltak sikeresek. Saját állapotát úgy jellemezte, hogy a PAH „brutálisan eltorzította” külsejét, ezért tűnt el, miközben más hozzá hasonló volt modell karrierje virágzik.

Mindez „nemcsak a megélhetésemet tette tönkre, hanem a mély depresszió, a mélységes szomorúság és az önutálat legnagyobb mélységeibe taszított. Eközben remetévé váltam” – írta a bejegyzésben, amelyben azt is közölte: nyilvánosan akarja elmondani a történetét, hogy továbbléphessen az életében. Arra is utalt, hogy be fogja perelni a céget, amely szerinte felelős a történtekért. A céget kereste a BBC, de az még nem reagált a kérdésekre.

„Annyira elegem van abból, hogy így kell élnem. Szeretnék emelt fővel kisétálni az ajtón, annak ellenére, hogy már nem hasonlítok önmagamra” – írta Evangelista, akiről az utóbbi időben csak olyan (friss) képeket lehetett látni az Instagramján, ahol még az arca nagy részét is takarja valami.

A mai poszt alatt több sztár, köztük Gwyneth Paltrow is kifejezte az együttérzését.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!