Lovas és háborús jeleneteket forgat Magyarországon új filmjéhez az Oscar-díjas Bille August

2021. szeptember 06. – 18:42

frissítve

Lovas és háborús jeleneteket forgat Magyarországon új filmjéhez az Oscar-díjas Bille August
Légi felvétel a komáromi Monostori Erődről 2017. június 23-án – Fotó: Krizsán Csaba/MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarországon forgatja Kysset (The kiss) című legújabb filmje lovas és háborús jeleneteit Bille August Oscar-díjas dán filmrendező. A Hódító Pelle című, Oscar- és Arany Pálma-díjas film rendezője legújabb alkotásában Stefan Zweig osztrák író 1939-ben megjelent Nyugtalan szív című regényét dolgozza fel és ülteti át dán környezetbe – mondta el az MTI-nek Gül Togay, a Filmsquad kreatív producere, aki Major István producer mellett szervizprodukciós munkával segíti a dán film létrejöttét.

Az eredeti történet az Osztrák–Magyar Monarchiában játszódik az első világháború idején, és egy különleges szerelemről szól, amelybe beszűrődik a háború, annak minden értelmetlenségével. A rendező úgy alakította át a történetet, hogy azt dán szereplőkkel Dániába helyezte át. A film főszereplői Esben Smed (Anton), Clara Rosager (Edith), Lars Mikkelsen (Lovenskjold) és Kurt Dreyer (Krabbe) lesznek, de szerepet kap David Dencik is, aki a dán és svéd alkotások mellett angol nyelvű filmekből, sorozatokból lehet ismert. A Kysset bemutatóját várhatóan 2022-ben tartják.

Bille August – Fotó: Patrick Vaz/Cairo International Film Festival/AFP

Gül Togay szerint a dán stábot a magyar helyszínek, a világhírű lovaskaszkadőrök, valamint a magyar partnerproducerek iránti bizalom hozta hazánkba. A projekt kapcsán 2013 óta állnak munkakapcsolatban, de finanszírozási problémák merültek fel, és csak ebben az évben, a Nordisk támogatásának köszönhetően, Thomas Heinesen producer vezetésével indulhattak el a munkálatok.

Magyarországon kilenc napig – szeptember 9-ig – főleg külső helyszíneken lovas kaszkadőrjeleneteket forgatnak. Dolgoznak a komáromi monostori erődben, Pátyon és az óbudai Zichy-kastélyban is, ahol egy korabeli kocsmát is kialakítottak, valamint Szomoron, ahol világháborús jelenetet vesznek fel, de a film nagyobb része Dániában készül.

A film operatőre Sebastian Blenkov, aki egyebek mellett az Ádám almái című feketekomédiát készítette. A Kysset látványtervezője Jette Lehmann, aki sok más produkció mellett Lars Von Trier Melankólia című filmjében működött közre.