Prostitúció és sikkasztás miatt három év börtönt kapott a Seungri nevű K-Pop énekes

2021. augusztus 12. – 14:46

Másolás

Vágólapra másolva

Seungri a K-pop egyik legnagyobb sztárja volt, hatalmas rajongótáborral rendelkezett Ázsiában és világszerte. A dél-koreai katonai bíróságon azonban csütörtökön elítélték különböző bűncselekményekért, összesen három év börtönt kapott, írja a Sky News.

A K-pop énekes bűnlajstromán szerepel a prostitúció és a nagy összegű sikkasztás is, a védelmi minisztérium közlése szerint pedig a K-pop fiúbanda egy másik tagját is 1,15 milliárd won kifizetésére kötelezték (ez kb. 260 millió forint).

A katonai bíróság csütörtökön mondta ki az ítéletet, az ítélethirdetés után egyből őrizetbe is vették Seungrit. A Yonhap hírügynökség szerint az énekes egyenruhában jelent meg a bíróságon és többször is csóválta a fejét, amikor a bíró kimondta az ítéletet. Az ügy azután került katonai bíróságra, hogy az énekes belépett a katonasághoz, ami 2020-ban Észak-Korea fenyegetése miatt az ország legtöbb munkaképes férfijának kötelessége volt.

Az énekest több dologban is megvádolták, többek között azzal, hogy illegális szexuális szolgáltatásokat szervezett meg Tajvan, Japán és Hongkong üzletemberei számára 2015 és 2016 között.

Elítélték továbbá azért is, mert sikkasztott az általa vezetett szöuli éjszakai klubból, illetve azért is, mert megsértette a szerencsejátékokat tiltó törvényeket. A tárgyalás során az énekes a legtöbb vádat tagadta.

Seungri a Big Bang nevű, 2006-ban alakult banda tagja volt, 2019-ben hagyta el a bandát, miután nyilvánosságra hozták a prostitúcióval kapcsolatos vádakat róla.

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!