Meghalt Dennis „D.T.” Thomas, a Kool and the Gang egyik alapítója
2021. augusztus 7. – 22:25
Hetvenéves korában elhunyt Dennis „D.T.” Thomas, a Kool and the Gang egyik alapítótagja – írja a Guardian. A zenekar szaxofonosa, dobosa, valamint stylistja New Jersey-i otthonában, álmában halt meg szombat este.
Ahogy a zenekar több alapítótagja, ő is egészen a haláláig aktív volt, a legutóbbi fellépése a Kool and the Ganggel július 4-én volt Los Angelesben.
A Kool and the Ganget 1964-ben alapította egy csapat középiskolai barát, a zenekar fő magjának a Bell testvéreket szokták tartani, Robert „Kool” Bellt és Ronald Bellt. Eredetileg instrumentális jazz és soul zenekarnak jöttek létre, de a több mint öt évtizedet átölelő karrierjük során számos stílust kipróbáltak, és olyan világslágereket szerzett a zenekar, amiket valószínűleg mindenki ismer még akkor is, ha esetleg nem tudja, hogy ki az előadója.
A kezdeti években Thomas volt az, aki egy papírzacskóba gyűjtötte a zenekar bevételeit, valamint viszonylag gyorsan kialakult az is, hogy ő feleljen a zenekar megjelenéséért, mivel nagyon szeretett öltözködni.
A zenekar a pályafutása során két Grammy-díjat és hét American Music Awards-díjat kapott. A legnagyobb slágerük talán a Celebration, de a Get Down On It című számuk is talán közel ennyire ismert, ha nem is eredetiben. A zenekar számaiból rendszeresen emelnek át kis hangmintákat más előadók, illetve rendszeresen csendülnek fel a slágereik filmekben is.
A több mint ötvenéves pályafutás alatt a formáció természetesen nagyon sokat változott, sok volt a személycsere. A zenekar alapítótagjai közül már csak Robert „Kool” Bell basszusgitáros és George Brown dobos, billentyűs élnek. Ronald Bell, az alapító testvérpár másik tagja tavaly halt meg.
Borítókép: Dennis Thomas a Kool and the Gang egy 2016-os fellépésén – fotó: Manuel Nauta / NurPhoto / NurPhoto via AFP