Csak összeollózta a Scarlett Johanssonnal közölt Nők Lapja-interjút Návai Anikó, már nem dolgozik vele a lap

2021. július 29. – 08:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Budapesti emlékek – ezzel hozott le a Nők Lapja a július 7-i számában egy interjút azzal, hogy azt a külföldön élő magyar újságíró, Návai Anikó készítette Scarlett Johansson amerikai színésznővel – csakhogy erről most kiderült, hogy Návai valójában csak összelopkodta és összeollózta a válaszokat más interjúkból, azokat nem neki mondta Johansson – írja a TheWrap.

A Nők Lapja a történtekről értesíteni fogja az olvasókat, elnézést kérnek minden érintettől a történtek miatt, és megszakították az együttműködést Návaival – közölte a TheWrappel Vass Virág, a Nők Lapja főszerkesztője, hozzáfűzve, hogy korábban számos minőségi cikket kaptak Návaitól, ám a szerző most súlyos hibát követett el. Az interjú csütörtökön kora délután már nem is volt elérhető a Nők Lapja hivatalos oldalán, de Twitterre felkerült befotózva egy pároldalas interjú, ami a Google cache alapján az összeollózott cikknek tűnik, végén egy „Los Angeles, 2021. június 15-i dátummal.”

A TheWrap cikke szerint Návai egyébként egy 2020-as ScreenRant-cikkből vett át egy rövid részletet (ami amúgy nem is a ScreenRanté hivatalosan, hanem a Titan Comics egyik kiadványából való), és saját maga által készítettként közölte, mellé pedig a saját, korábban Johanssonnal készített interjúiból ollózott.

A The Wrap megszerzett egy levelet, amit Návai Johansson sajtósának küldött: ebben az újságíró elismerte a plagizálást. A színésznő szóvivője a lapnak megerősítette: Návai Anikó Fekete Özvegy c. filmmel összefüggésben érkezett interjúkérelmeit egytől egyig elutasították.

„Minden újságírónak joga van a korábbi interjúihoz, nyilatkozatokhoz, átiratokhoz, és jegyzeteihez, legyen szó bármilyen történetről is. A cikkben egyértelműen reflektálok az elmúlt években Scarlett-tel készített interjúimra, valamint a cikk tartalmazza a megjegyzéseimet az ő karrierjéről. Ha ezt egy magyar anyanyelvű ember elolvassa, akkor egyértelműen kiderül számára, hogy a korábbi cikkeim alapján készült.”

Návai Anikó a 24.hu-n is publikált interjúkat 2020-ban – írja a Návai-ügy disclaimerében a lap.

„(…), de a fenti ügy ismeretében további anyagaira nem tartunk igényt. Az eddig megjelent anyagok valóságtartalmával kapcsolatban pedig most írásban megerősítést kértünk tőle” – fogalmaztak.

A Nők Lapját kiadó Central Médiacsoport csütörtökön kora délután közleményben írta meg a Telexnek, hogy a „(…) Scarlett Johansson interjú hamis színben tüntethette fel az interjúalanyt, és nem a Nők Lapja, illetve annak kiadója szerkesztőségi elvei szerint készült. A szerkesztőséget is megdöbbentette az a tény, hogy a Návai Anikótól vásárolt, valódiként eladott interjú nem valósult meg. A Nők Lapja szerkesztősége megköveti olvasóit és partnereit, továbbá hivatalos úton is elnézést kér az interjúalanytól és menedzsmentjétől.”

Kitértek a közleményben arra is, hogy a Nők Lapja alapértékének tekinti a hiteles tájékoztatást. Návai, aki a Hollywood Foreign Press Associationnek is tagja itt akkorát hibázott, ami nem fér bele a Central etikai szabályaiba, így elhatárolódnak a történtektől, és minden szakmai kapcsolatot megszüntetnek vele.

„A kiadó haladéktalanul megvizsgálja a szükséges jogi lépések lehetőségét az ügyben, valamint felülvizsgáljuk a szerkesztőségben a források ellenőrzésének szigorítását”

– nyilatkozta az ügy kapcsán Vékási Andrea a Nők Lapja portfólióigazgatója, Vass Virág főszerkesztő pedig elnézést kért az érintettektől, különösen az olvasóktól.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!