Meghalt Dusty Hill, a ZZ Top basszusgitárosa

Legfontosabb

2021. július 28. – 22:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hetvenkét éves korában elhunyt Dusty Hill, a ZZ Top basszusgitárosa, írja a Rolling Stone. Szóvivője megerősítette a zenész halálhírét. A halál oka nem ismert.

Dusty Hill egy koncerten az ausztriai Klam bei Greinben 2019. június 29-én – Fotó: APA-PictureDesk via AFP
Dusty Hill egy koncerten az ausztriai Klam bei Greinben 2019. június 29-én – Fotó: APA-PictureDesk via AFP

Zenésztársai, Billy Gibbons és Frank Beard közös közleményt adtak ki. Ebben azt írták: Hill álmában halt meg houstoni otthonában. A két zenész azt írta: nekik és a ZZ Top rajongóinak világszerte hiányozni fog Dusty Hill állhatatos jelenléte, jóindulata és rendíthetetlen elkötelezettsége. Így búcsúztak tőle:

Nagyon fogsz hiányozni, Amigo!

A zenekar a múlt héten a honlapján azt közölte: Dusty Hill egy csípősérülés miatt texasi birtokára vonul vissza pihenni, a zenekar bízik mielőbbi felgyógyulásában.

A texasi blues-rock együttest 1969-ben alapította Billy Gibbons gitáros/énekes. Három tagcsere után egy évvel később csatlakozott a zenekarhoz Dusty Hill, valamint Frank Beard dobos.

Azóta is ebben a felállásban játszottak. Legnagyobb sikereiket az 1970-es és 1980-as években érték el. Lemezeikből több mint 50 millió példány kelt el világszerte. 2004. március 15-én a rock and roll halhatatlanjai közé választották őket – írja a Wikipédia. A ZZ Top arculatához hozzátartozott Gibbons és Hill jellegzetes hosszú szakálla.

Hill 2010-ben a Classic Rocknak adott interjúban azt mondta: „Közhelyesen hangzik és túl egyszerűnek, de azon múlnak a dolgok, hogy mi hárman tényleg élvezzük, ha együtt játszhatunk. Még mindig szeretünk színpadra állni, ez nagy boldogságot jelent számunkra. Elég közös dolog van bennünk ahhoz, hogy megmaradjon a kötődés, és elég különbség, hogy megőrizzük az egyéniségünket.”

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!