Eric Clapton nem hajlandó olyan koncerten játszani, ahova csak beoltott emberek léphetnek be

2021. július 22. – 13:25

Másolás

Vágólapra másolva

Eric Clapton közölte, hogy nem lép fel olyan helyszíneken, ahol a látogatóknak igazolniuk kell, hogy be vannak oltva Covid-19 ellen, írja a Rolling Stone.

Clapton közleményét Boris Johnson miniszterelnök július 19-i bejelentésére reagálva adta ki, miszerint az éjszakai klubokba és szórakozóhelyekre csak oltási igazolvánnyal lehet majd belépni szeptembertől.

„A miniszterelnök 2021. július 19-én, hétfőn tett bejelentése után kötelességemnek érzem, hogy saját bejelentést tegyek” – írta Clapton. „Szeretném közölni, hogy nem fogok olyan színpadon fellépni, ahol diszkriminált közönség van jelen. Hacsak nem gondoskodnak arról, hogy mindenki részt vehessen, fenntartom a jogot, hogy lemondjam a koncertet”.

Clapton korábban kritizálta a brit kormányt amiatt, hogy a koronavírus-járványt megfékezendő lezárásokat vezettek be az elmúlt másfél évben, illetve arról beszélt, hogy „katasztrofális” egészségügyi tapasztalatai voltak, miután megkapta a Covid-19 vakcinát.

A bejelentés már csak amiatt is furcsa, hogy Clapton következő tervezett fellépése az Egyesült Királyságban csak 2022 májusában lesz, amikor is két koncertet ad majd a londoni Royal Albert Hallban. A következő hónapokban észak-amerikai helyszíneken fog fellépni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!