Dobó Kata mesefilmje előzetest kapott

2021. július 14. – 12:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Decemberben kerül a mozikba a mesefilm, amit Dobó Kata rendezett. Az El a kezekkel a Papámtól! előzetesét csütörtöktől vetítik a mozikban, de már szerdától elérhető a Youtube-on:

A Nemzeti Filmintézet 900 millió forintos támogatásával három éven keresztül készülő film történetét Lakner Artúr Édes mostoha című regénye ihlette. A főhőse egy eleven, cserfes kislány, Dorka, akinek élete szomorú egyhangúságban telik özvegy édesapja, András mellett. Egészen addig, amíg az apa egyszer csak be nem jelenti, hogy megházasodik. Az élénk fantáziájú kislány hétköznapjai innentől megváltoznak, kalandjai során új barátokat szerez, és megismeri a varázslat erejét.

A főbb szerepekben a 11 esztendős Marczinka Bori és Csobot Adél mellett Bokor Barnát, Pálmai Annát, Gubás Gabit, Zsurzs Katit, Nagypál Gábort, Elek Ferencet, Járai Mátét, Pindroch Csabát és Borovics Tamást láthatják a nézők.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!