Meghalt Charles Grodin

2021. május 18. – 20:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

86 éves korában meghalt Charles Grodin amerikai színész, írja a Hollywood Reporter. Grodin, aki többek között az Éjszakai rohanásban (Midnight Run), az Agyő, nagy ő!-ben (The Heartbreak Kid) és a Beethoven-filmekben játszott szerepeiről ismert, csontvelőrákban halt meg Connecticut állambeli otthonában.

A Pittsbourghben felnőtt Grodin az 1972-es Heartbreak Kiddel futott be, de már előtte is voltak kisebb szerepei, Polanski 1968-as klasszikusában, a Rosemary gyermekében például szülészt játszott. Pályázott a Diploma előtt főszerepére is, de azt végül Dustin Hoffmann-nak adták. A Heartbreak Kidben nyújtott alakításáért Golden Globe-ra is jelölték a legjobb színész kategóriában. 1978-ban Grodin Emmy-díjat nyert az NBC The Paul Simon Special című műsorának társírójaként.

Charles Grodin és a Beethovent alakító eb. Fotó: Getty Images
Charles Grodin és a Beethovent alakító eb. Fotó: Getty Images

Alakításaira a visszafogott, bohókás, vagy éppen a kínos helyzetekkel operáló humor volt jellemző a magazin jellemzése szerint, legismertebb korszaka az 1980-as évek, amikor több népszerű vígjátékban is főszerepet játszott. Korai filmjeiben gyakran kevésbé szimpatikus karaktereket alakított (például a King Kongban egy ügyeskedő vállalkozót, aki pénzt akar keresni a majmon, a Heaven Can Waitben pedig egy kenetteljes stílusú ügyvédet).

Színészként igazán ismertté az 1988-as Midnight Run tette, amiben Robert de Niróval együtt játszott, majd az 1990-es évek elején a bernáthegyi kutyás családi vígjáték, a Beethoven szólt nagyot a filmjei közül. Utóbbiban ő játszotta a zsémbeskedő, munkamániás családapa karakterét, aki nagyon ódzkodik a kiskutya befogadásától, de a végére megszereti az állatot. Grodin 1995 és 1998 között talkshowt vezetett a CNBC csatornán 60 Minutes II címen. Több könyvet is írt, és közel 10 éven át a New York Daily News rendszeres szerzője volt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!