Tom Cruise visszaadja a Golden Globe-díjait

2021. május 10. – 21:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Mindhárom Golden Globe-szobrát visszaadja Tom Cruise, miután a díjat osztogató Hollywood Foreign Press Association (HFPA) körül ismét botrány robbant ki – írja a Hollywood Reporter.

A HFPA körül időről időre fellángol valami kínos ügy, általában azért, mert a tagok korruptak, lefizethetőek, különböző juttatásokkal, luxusajándékokkal, vagy egyszerűen híres emberek közelségével el lehet érni náluk, hogy egy bizonyos stúdió filmjére vagy annak a filmnek a főszereplőjére szavazzanak. A Golden Globe a korrupciós botrányok és azok elsimítása mellett arról is híres, hogy egészen tökkelütött jelölteket válogat évről évre.

Idén amiatt robbant a botrány, mert az egyik jelölt sorozat, a netflixes limonádé, az Emily Párizsban készítői 30 HFPA-tagot vittek el az Emily Párizsban forgatására, ahol egy ötcsillagos szállodában szállásolták el őket két estére. Minderről ebben a cikkünkben írtunk hosszabban.

Cruise kétszer nyert legjobb színész kategóriában, 1990-ben a Született július 4-én, 1997-ben pedig a Jerry Maguire című filmben nyújtott alakításaiért. 2000-ben a legjobb mellékszereplő díját vihette haza a Magnóliában való szerepléséért.

Nem sokkal Cruise-t megelőzve az NBC közleményben jelezte, hogy a 2022-es évben nem fogják sugározni a díjátadót.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!