Meghalt a divattervező, akinek ruháiban Meryl Streep önmaga lehetett

2021. április 25. – 19:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Ötvenkilenc éves korában koronavírusos betegként halt meg Alber Elbaz divattervező, aki Fraciaország legismertebb divatházainak dolgozott – írja a BBC. Ő volt az, aki Meryl Streep egyik kedvenc tervezőjeként ismert és akiről azt tartják, hogy sikeresen megfiatalította Lanvint. Nemrégiben saját márkát alapított AZ Factory néven. A halálhírét az üzlettársa, Johann Rupert jelentette be.

Alber Elbaz Marokkóban született 1961-ben, de Izraelben nőtt fel. A nyolcvanas évek közepén a tel-avivi Shenkar Főiskolán tanult divattervezést. A tanulmányai végeztével 1985-ben az édesanyja bíztatására költözött New Yorkba, ahol Geoffrey Beene asszisztense volt évekig. 1996-ban került Párizsba. Először a Guy Laroche-hoz hívták, a divatszakma ott figyel fel igazán a munkáira. Az Yves Saint Laurent Rive Gauche élére két évvel később nevezték ki, Saint Laurent a New York Times szerint személyesen is az utódjának választotta Elbazt.

Meryl Streep és Alber Elbaz a Fashion Group International egyik 2015-ös rendezvényén. Fotó: Jim Spellman / WireImage / Getty
Meryl Streep és Alber Elbaz a Fashion Group International egyik 2015-ös rendezvényén. Fotó: Jim Spellman / WireImage / Getty

A legnagyobb sikereit a tervező a Lanvinnál érte el, amelynek 2001-től 2015-ig volt a divatigazgatója. Ezalatt az idő alatt a nagy múltú, de poros farncia divatházból modernebb és prominensebb márkává vált a Lanvin. Alkotásait Beyoncétól kezdve Pharrell Williamsen és Michelle Obamán át egészen Harry Stylesig híres stárok viselték.

Maryl Streep 2015-ben egyenesen azt mondta: kizárólag Alber Lanvin ruháiban érzi önmagának, vagy talán még a legjobb énjénél is egy kicsit jobbnak magát.

A New York Times visszaemlékezése Elbazt a divat olyan ritka karakterének írja le, akit nemcsak a megrendelői, de a szakmabeliek is kedveltek, empatikus és nagylelkű tervezőnek tartottak, nemcsak a munkái, de a szakmabeli viselkedése alapján is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!