Szerda éjfélig ingyenesen lehet megnézni három filmet Törőcsik Mari főszereplésével

2021. április 16. – 16:33

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Pénteken nyolcvanöt éves korában meghalt Törőcsik Mari, háromszoros Kossuth-díjas, számos szakmai elismeréssel kitüntetett, egészen 2017-ig aktív színésznő. A Nemzeti Filmintézet most ingyenesen elérhetővé tette streamingplatformján, a Filmión az Édes Anna, a Teketória és a Szamárköhögés című filmeket Törőcsik Mari főszereplésével, áll az NFI közleményében.

Az Édes Anna, Fábri Zoltán 1958-as filmje, amiben egy Kosztolányi-adaptációban
mutatja be az elnyomott és megalázott kisember végső lázadását, Törőcsik Marival a
főszerepben. A neorealista film 2015-ben bekerült a Magyar Művészeti Akadémia
által válogatott 53 filmklasszikus közé is.

A Teketóriát Maár Gyula rendezte 1976-ban, és Koltai Lajos fényképezte.
A válása után kiüresedett, a világban helyét nem találó hősnőt mutatja be az
újrakezdésért folytatott küzdelemben.

Gárdos Péter 1986-os filmje, a Szamárköhögés pedig azokról az esetlen, félős kispolgárokról szól, akik a lakásukban begubózva, a rádióra tapadva élték át az 1956-os forradalom napjait.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!