Nagy Feró szerint is benne van a Kossuth-díjában, hogy kiáll a Fidesz mellett

2021. március 18. – 08:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az ATV megkérdezte a friss Kossuth-díjas Nagy Ferót, hogyan éli meg a kitüntetést, és mit szól azokhoz a hangokhoz, amelyek szerint a Fidesz melletti nyílt kiállása miatt kapta a díjat.

Nagy Feró elmondta, váratlanul érte az elismerés, de azért örömmel vette, és amikor meghallotta, el is sírta magát. Arra a kérdésre, hogy a díjat a Fidesz támogatása miatt ítélték-e oda neki, Feró így reagált:

„Ha ez nem lenne benne, akkor nem mondanék igazat. Szerintem csak benne van. Hát, én se adnék díjat olyannak, aki egyfolytában fegyvereket fog rám és megerőszakol. Én se adnék. Biztos van valami közös szimpátia, aminek azért nagyon fontos dolga, hogy valószínűleg... Az egyik utálatos hozzászóló azt írta: arra a tíz dalra vagyok büszke? Hát, ha tíz olyan dalt írtam, amit az egész ország ismer, akkor hadd legyek már rá büszke.”

A Beatrice frontembere arról is beszélt, hogy 1978 nevelte őt emberré, akkor került közel Istenhez. Szerinte a győzelmében – amit jelez a Kossuth-díj – benne van az István királytól kezdve a Hamleten keresztül az Azok a boldog szép napokig minden. Ezt a díjat szerinte arra is adják, hogy ha valaki boldogságot, örömöt szerez az embereknek.

Mint mondta, még élvezi is a negatív hozzászólásokat, mert ez a díj azoknak szól, akik őt nem akarják elismerni. Az állami elismeréssel járó összeget (a Blikk szerint közel 16 millió forintot) az unokáira szánja, az ő jövőjükbe akarja befektetni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!