Bezerédi Zoltán: Gyanítom, hogy az Örkényt, a Katonát és a Radnótit ki fogják nyírni

2021. március 6. – 07:00

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Interjút adott Veiszer Alindának Bezerédi Zoltán, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, aki egyebek mellett mesélt a katona apjáról, a karantén átvészeléséről, a cigány származásáról és beszélt az SZFE-re 2019-ben felvételt nyert fiáról is.

„Nagyon bonyolult egy felnőtt ember szülőjének lenni. Én nem szólhatok bele az ő életébe. Ezt a forradalmat is ők találták ki és ők csinálják. Én mint apa, egyet tehetek, elfogadom az ő döntéseit és maximum véleményezem, de ehhez nekem így nincs közöm, nem is lehet”

– válaszolta, amikor Veiszer arról kérdezte, hogy mit javasolt a fiának, aki egy forradalom közepén találta magát. Vidnyánszky Attiláról pedig úgy látja, hogy most „rosszakat dönt és rosszakat mond”. Bár a motivációját nem látja, Bezerédi szerint nem szerencsés, hogy „az összes lépése átgondolatlan, erőből való”.

„Amikor nála [Vidnyánszkynál] játszottam a Bolha a fülbet, akkor Zoli voltam és nem egy ballibsi színész. Valahol ezt a részét nem tudom megérteni.”

Bezerédi azt is kifejtette az interjúban, hogy „a jelenlegi hatalomnak nem jók a véleményező emberek”, az elhallgattatás jól kitalált módja pedig az, hogy „ők a haza, ők a magyar és mindenki, aki máshogy gondolkodik, a hazát sérti, a magyarokat sérti”.

„Én mindig magyar voltam, magyarnak születtem – pontosabban kicsit cigány, kicsit tót, de magyar – de mindig azt érzem, hogy az én identitásom van mindenkinek útjában, azáltal, hogy én magyar vagyok.”

A színház mögé szerinte mindig beáll a politika, nem annyira azért, mert szereti, vagy érti azt, inkább azért, mert „veszélyesen hangosnak találja”. Azt, hogy a politika most mit akar csinálni a színházzal, azt mondta, nem tudja, de gyanítja, hogy a három művész színházat (az Örkényt, a Katonát és a Radnótit) „előbb-utóbb ki fogják nyírni”.

Bezerédi az interjú egy pontján kitér arra is, hogy Zsámbéki Gábor rendező egészségéért szorítanak. „A Zsámbéki miatt kellett leállni [a próbával], annyi betegséget hordoz magában, hogy nagyon veszélyes, ha megkapja a covidot. Most megkapta. Izgulunk is.”

Aki a csaknem egyórás interjút végignézné, az megteheti ezt Veiszer Alinda Patreon-oldalán egy jelképes összegért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!