Demi Lovato egy róla szóló filmben beszél arról, hogy szívrohama is volt a drogfüggő éveiben

2021. február 18. – 11:03

Másolás

Vágólapra másolva

Demi Lovato a „Demi Lovato: Tánc az ördöggel” című dokumentumfilmben beszélt függőségéről, írja a LA Times.

A Youtube Originals dokumentumsorozatában forgattak Justin Bieberről vagy éppen Barack Obamáról is, most pedig Demi Lovato dokumentum-rövidfilmjéhez jött ki az előzetes Youtube-on:

Az előzetes alapján a teljes filmben Lovato biztosan beszélni fog droggfüggőségéről. Az énekesnőt 2018 júliusában kábítószer-túladagolás miatt kezelték, kitér ennek történetére, arra, mi történt akkor pontosan és arra is, milyen hosszútávú vagy örökké tartó károsodásokat okozott neki a drog.

„Annyi mondanivalóm volt az elmúlt két évben, el akartam mondani, hogy mi történt”

-mondta az énekesnő. Hozzátette, három sztrókot és szívrohamot is kapott a drogok miatt, két hétig kórházban feküdt, mielőtt elment rehabra. Az AP kérdésére azt is elmondta, ennek hatásait azóta is nyögi, nem vezet például autót, mert a látóterében vakfoltok vannak. Lovato korábban is nyíltan beszélt függőségéről, egy 2012-es és egy 2017-es filmben is mesélt alkohol- és kokainszenvedélyéről, az énekesnő ugyanis 2018-as visszaeséséig hat éven át tiszta volt.

A részben Lovato mellett megjelennek szülei, barátai és zenésztársai, például Elton John és Christina Aguilera is. A dokumentumfilm március 23-án jelenik meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!