Sorozat készül a filmből, ami összehozta Angelina Jolie-t és Brad Pittet

2021. február 13. – 15:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Phoebe Waller-Bridge és Donald Glover főszereplésével sorozat készül abból a történetből, amelynek film verziója összehozta a kétezres évek elején Angelina Jolie-t és Brad Pittet – írja a Hollywood Reporter.

A Mr. és Mrs. Smith sorozatot a két színész, akik a 2018-as Solo: Egy Star Wars-történetben már játszottak együtt, az Amazonra készítik, várhatóan 2022-ben lesz elérhető a streaming szolgáltató kínálatában.

Phoebe Waller-Bridge és Donald Glover 2019-ben.
Phoebe Waller-Bridge és Donald Glover 2019-ben.

Phoebe Waller-Bridge Fleabag című sorozatával íróként és főszereplőként is többszörösen díjazott alkotó, Donald Glover pedig az Atlantával ért el hasonló sikereket, szintén íróként és színészként is az utóbbi években.

Az eredeti Mr. és Mrs. Smith amerikai akcióvígjáték 2005-ben került a mozikba és 487 millió dolláros bevételt csinált, de leginkább arról híres, hogy ennek a forgatásán jött össze Angelina Jolie és Brad Pitt, akik ezután tizenkét évig voltak együtt és hat gyereket neveltek közösen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!