Ősi kagylókürtöt szólaltattak meg francia tudósok közel 17 ezer év után

2021. február 10. – 22:04

Másolás

Vágólapra másolva

Még 1931-ben tártak fel Dél-Franciaországban a kutatók egy barlangot, ekkor találták meg a kagylót, ami ezután évtizedekig a közeli természettudományi múzeum gyűjteményének része lett. A Pireneusok lábánál fekvő Marsoulas-barlangból származó kagyló egy ideig feledésbe merült, mígnem 2016-ban újra elővették.

A kagylókürt – Fotó: GEORGES GOBET / AFP
A kagylókürt – Fotó: GEORGES GOBET / AFP

A kagylónak először a háromdimenziós képét elemezték le, majd idén egy új képalkotási technológiával elemezték tovább. Arra a következtetésre jutottak, hogy a kagylóhéjat régen szándékosan formázták meg és lyukasztották ki, hogy hangszert csináljanak belőle. A „kagylókürt” egy rendkívül ritka, ráadásul mai napig működő hangszere a paleolit kornak – zárta tanulmányát a csapat.

Julien Tardieu, a Toulouse kutatója szerint a hangszert vélhetőleg szertartásokon használták. A kagylót a csapat egy zenész segítségével meg is szólaltatta, vélhetőleg 17 ezer éve senki nem hallotta, milyen hangot is ad ki az évezredekkel ezelőtt készült hangszer. A kürt hangját ide kattintva, a New York Times cikkében lehet meghallgatni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!