Evan Rachel Wood bántalmazással vádolja Marilyn Mansont

2021. február 1. – 15:12

frissítve

Evan Rachel Wood bántalmazással vádolja Marilyn Mansont
Evan Rachel Wood a 2020-as Sundance Filmfesztiválon – Fotó: Rich Polk / Getty Images / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Evan Rachel Wood az elmúlt években többször is beszélt arról, hogy korábban bántalmazó kapcsolatban élt. Hétfőn azt írta az Instagramon: nem hallgat tovább, a bántalmazóját Brian Warnernek hívták, azaz Marilyn Mansonról beszélt.

„Azért vagyok itt, hogy leleplezzem ezt a veszélyes embert, mielőtt még több életet tönkretesz, és hogy rámutassak az iparágakra, amelyek platformot adnak neki”

– írja.

A Variety azt írja, hogy 2007-ben derült ki, hogy Wood és Manson együtt vannak. A színésznő ekkor 19, az énekes pedig 38 éves volt. 2010-ben eljegyezték egymást, de nem sokkal később szakítottak.

Wood posztjában azzal vádolja Mansont, hogy már fiatalkorában elkezdte behálózni, és éveken át durván bántalmazta. Úgy érzi, hogy akkoriban gyakorlatilag agymosottként élt, teljesen alárendelt szerepben, manipulálva.

Wood 2016 óta beszél arról, hogy régebben erőszak és bántalmazás áldozata volt, és azóta küzd az ilyen jellegű elnyomás ellen. 2019-ben részt vett egy törvényjavaslat kidolgozásában, ami háromról öt évre terjesztette ki a háztartáson belüli erőszak büntethetőségét. Kalifornia kormányzója, Gavin Newsom októberben aláírta a javaslatot, ami törvényként 2020 januárjában lépett életbe.

Marilyn Manson egy 2020. januári gálán – Fotó: Kevin Winter / Getty Images / AFP
Marilyn Manson egy 2020. januári gálán – Fotó: Kevin Winter / Getty Images / AFP

Akkoriban Wood a kaliforniai szenátus előtt is beszélt a kapcsolatáról. Akkor azt mondta: párja titkolta előtte a drog- és alkoholproblémáit, és gyakran olyan féltékeny volt, hogy szétverte a lakásukat és megfenyegette Woodot.

A színésznő többször is megpróbálta otthagyni bántalmazóját, de az mindig hívogatta, és azzal fenyegette, hogy megöli magát. Mikor egyszer visszament, hogy lebeszélje erről, a férfi ráparancsolt, hogy térdeljen le a hálószobában. Megkötözte a kezeit és a lábait, majd megverte.

„Egy violet wand nevű kínzóeszközzel sokkolta több érzékeny testrészemet. Számára ez annyit jelentett, hogy bizonyítottam a hűségemet. A fájdalom elviselhetetlen volt. Úgy éreztem, hogy elhagytam a testem, és egy részem meghalt aznap”

– mondta a meghallgatásán Wood.

Az elmúlt években többen is felvetették, lehet, hogy Manson volt a bántalmazó. Manson 2009-ben egy interjúban azt mondta: mindennap arról ábrándozik, hogy bezúzza Wood fejét egy kalapáccsal.

Manson ősszel megszakított egy interjút, amiben Woodról kérdezték, majd nem sokkal később kiadott egy közleményt, amiben tagadta, hogy bántalmazta volna a színésznőt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!