Meghalt az Oscar-díjas Cloris Leachman

2021. január 28. – 10:45

Másolás

Vágólapra másolva

Meghalt Cloris Leachman Oscar- és Emmy-díjas amerikai színésznő, Az utolsó mozielőadás és Mel Brooks több filmjének sztárja.

A 94 éves színésznőt szerdán álmában érte a halál kaliforniai otthonában, Encinitasban. Nem volt beteg, halála természetes okokból következett be – írta az MTI. A negyvenes évek végétől tévésorozatokban láthatta az amerikai közönség, majd 1955-ben a Csókolj halálosan című krimiben debütált a filmvásznon. A televízió továbbra is fontos szerepet játszott az életében, kilenc Emmy-díjat kapott.

Peter Bogdanovich Az utolsó mozielőadás című filmjében nyújtott alakításáért a legjobb női mellékszereplő Oscar-díját vehette át 1971-ben Ben Johnsonnal együtt, aki szintén ezért a filmért kapta a legjobb férfi mellékszereplő Oscarját.

Cloris Leachman Az utolsó mozielőadás című filmben – Fotó: AFP/BSS Production / Columbia Pictur
Cloris Leachman Az utolsó mozielőadás című filmben – Fotó: AFP/BSS Production / Columbia Pictur

Számos vígjátékban szerepelt, köztük Mel Brooks Az ifjú Frankenstein című horrorparódiájában és a Magasfrász című krimivígjátékában. Meryl Streeppel játszott Wes Craven A szív dallamai című zenés filmjében, és a 2000-es évektől is tovább dolgozott, szerepelt Diane Keaton Női vonalak című filmjében, a Tapló télapó című vígjátékban, és még tavaly is elkészült egy filmje, a Jump, Darling Philip J. Connell rendezésében.

Rendkívül népszerű volt, a rendszeresen jelentkező The Mary Tyler Moore Show című produkcióért több Emmy-díjat kapott, és még 82 évesen is szerepelt egy sztárokkal forgatott táncos vetélkedőben.

Mel Brooks Twitter-üzenetben emlékezett a színésznőre, akit pótolhatatlannak és eszméletlenül tehetségesnek nevezett. A közösségi médiában mások mellett Steve Martin és Rosie O'Donnell is elbúcsúzott tőle.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!