Elliot Page és Emma Portner bejelentette: válnak

2021. január 27. – 06:19

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Háromévnyi házasság után elválik feleségétől Elliot Page kanadai színész, írja a BBC. A 33 éves, Oscar-díjra is jelölt Page és Emma Portner koreográfus közös közleményben tudatta, hogy „hosszas gondolkodás előzte meg a döntést”, amit alaposan megfontoltak. A pár tavaly nyár óta nem él együtt. Azt is hozzátették, hogy tisztelik egymást, és közeli barátok maradnak. Ennél több részletet nem árultak el a döntés hátteréről.

A 33 éves Page korábban olyan filmekben volt főszereplő, mint a Juno és az Eredet. 2008-ban a Junóban nyújtott alakításáért a legjobb női főszereplőnek járó Oscar- és Golden Globe-díjra is jelölték. Legutóbb Az Esernyő Akadémia című sorozatban szerepelt.

Elliot Page és Emma Portner. Fotó: GettyImages
Elliot Page és Emma Portner. Fotó: GettyImages

Page tavaly december elsején bejelentette, hogy transznemű. Egy 2019-es interjúban már felszólalt a transznemű emberek démonizálása ellen, és azt mondta, hogy még többet kell tenni a védelmükért. 2018-ban házasodott össze Emma Portner koreográfussal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!