Átnevezik az SZFE intézeteit

2021. január 15. – 14:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn derült ki, hogy az SZFE új vezetése több épületbe szórja szét az oktatási helyszíneket, a Színház- és Filmművészeti Egyetem mostanra tájékoztatta is erről az MTI-t. Ebben a „legjelentősebb fejlesztési program” mellett olyan részletek szerepelnek, hogy „első lépéseként februártól új intézetnevekkel és megújult, modern oktatási helyszínekkel várják a hallgatókat és oktatókat”.

Kiderült, hogy a filmintézet a jövőben Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet néven működik tovább. Zsigmond Vilmos 1955-ben végzett az intézmény jogelődjében, Oscar- és Emmy-díjas nemzetközi operatőr volt. A képzés a Szentkirályi utcai, mintegy 2254 négyzetméter alapterületű épületből az egykori Duna Televízió volt budai székházának egyik épületébe költözik, ahol az eddiginél majdnem kétszer nagyobb, 4715 négyzetméteres oktatási helyszín áll majd rendelkezésre. Az épületrész felújítása érinti a gépészeti, építészeti, elektromos és IT-rendszereket is. A stúdiókat magas színvonalú mozgókép-technológiai eszközökkel szerelik fel.

A Szentkirályi utcai és Rákóczi úti épületekben a színművészeti képzés kap helyet – Sinkovits Imre Színházművészeti Intézet néven. Sinkovits Imre 1947-től volt az egyetem hallgatója, később Kossuth-díjjal is kitüntették, a Nemzet Színészévé választották.

Az elméleti oktatásáért felelős intézet Németh Antal Drámaelméleti Intézet néven működik tovább. Németh Antal 1935 és 1944 között a Nemzeti Színház igazgatója is volt, és a magyar színháztörténet kiemelt alakja – tartalmazza a közlemény.

Felújítják a színművészeti és drámaelméleti képzéseknek helyet adó helyszíneken a képzést szolgáló próba- és zenetermek, tantermek, folyosók, lépcsőházak, mellékhelyiségek felújítása is megtörténik. Úgy tervezik, az elmaradt felújításokat két hónap alatt elvégzik.

Az egyetem közleményében kitért arra is, hogy a felújított kollégiumi épületben a korábbi 50 helyett 70 férőhelyet tudnak biztosítani. A vezetés úgy tervezi, hogy az Uránia Filmszínház a jövőben a színházi és a mozgóképes képzést is kiszolgálja majd.

A Magyar Nemzet nemrég azt írta, hogy információik szerint a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kuratóriumi vezetése a Magyarországi Református Egyháznak adná a Vas utca 2/C alatti épületrészt, ahol most az Ódry Színpad is van. Az ATV korábban úgy értesült, hogy eladják az épületeket, az RTL Klub informátora ezt cáfolta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!