Valakinek megért 28,4 millió forintot, hogy a védőüveg torzítása nélkül nézhesse meg a Mona Lisát a Louvre-ban
2020. december 17. – 11:30
A Christie's és a Drouot aukciósház által lebonyolított kéthetes aukcióban a Louvre pedagógiai programjainak támogatására gyűjtöttek pénzt, ezen többek között felkínálták azt a kivételes lehetőséget is, hogy a legmagasabb ajánlatot tévő licitáló a védőüveg „torzító” hatása nélkül láthatja a világ leghíresebb festményét, Leonardo da Vinci Mona Lisa című képét a párizsi Louvre-ban. A lehetőségért egy ismeretlen licitáló 80 ezer eurót (28,4 millió forint) fizetett – jóval többet, mint amennyire előzetesen számítottak, írja az MTI.
A Mona Lisával való „személyes találkozásra” előzetesen 10 és 30 ezer euró körüli leütési árral számoltak a szervezők. A legtöbbet ajánló licitáló a védővitrinből kivéve nézheti meg a festményt, az éves szakmai szemle alkalmával, amelyen általában nem vehet részt kívülálló.
Nem ez volt azonban az árverés legértékesebb tétele, hanem Pierre Soulages kortárs francia festő egy 1962-es képe, ami 1,4 millió euróért kelt el, a becsült legmagasabb árnál 200 ezer euróval többért. Az árverés teljes bevétele 2,365 millió euró (840 millió forint) volt.