Első regényével nyert Booker-díjat Douglas Stuart

2020. november 20. – 06:18

frissítve

Első regényével nyert Booker-díjat Douglas Stuart
DAVID PARRY / THEBOOKERPRIZES / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Első regényéért vehette át az idei Booker-díjat a skóciai születésű, Amerikában élő Douglas Stuart. A 44 éves Stuart a Shuggie Bain című könyvéért részesült a több mint fél évszázada alapított, 50 ezer font (21 millió forint) pénzdíjjal járó legrangosabb brit irodalmi elismerésben – írta az MTI.

A regény az 1980-as években, a skóciai Glasgowban játszódik, cselekménye egy alkoholista anya és fia életét mutatja be a Thatcher-korszakban. Margaret Busby zsűrielnök a BBC-nek elmondta: a döntés egyhangú volt és alig egy óra alatt megszületett.

A regény felnőtt főhőse, Agnes Bain tönkrement házasságából az alkoholizmusba próbál menekülni, és egyre kétségbeesettebb vergődése közepette három gyermeke közül kettő elhagyja – kivéve a legfiatalabbat, Shuggie-t, aki saját problémáit is háttérbe szorítva mindent megpróbál, hogy édesanyján segítsen.

Douglas Stuart – aki Glasgowban született, de évek óta New Yorkban él – nem jelentette ki egyértelműen, hogy önéletrajzi ihletésű regényt írt, de elmondta: 16 éves volt, amikor elvesztette édesanyját, aki alkoholizmus okozta betegségekben halt meg, és a Booker-díjat az ő emlékének szenteli.

<<< A Telex legfrissebb híreit itt olvashatja >>>

Az idei Booker-díjra jelölt szerzők rövidített listájára a nyertes Douglas Stuart mellett egy zimbabwei, egy etióp-amerikai és három amerikai író került fel. Diane Cook a The New Wilderness, Tsitsi Dangarembga a This Mournable Body, Avni Doshi a Burnt Sugar, Maaza Mengiste a The Shadow King, Brandon Taylor a Real Life című könyvvel vett részt a versengésben.

Az 1968-ban alapított, először 1969-ben odaítélt Booker-díjat a Booker élelmiszeripari és nagykereskedelmi vállalat támogatásával hozták létre. A cégnek neve ellenére (book: könyv) semmi köze nem volt a könyvkiadáshoz.

A kitüntetést korábban Nagy-Britannia, Írország és a jórészt egykori brit gyarmatok alkotta Nemzetközösség országainak szerzői kaphatták. Ezt a földrajzi megkötöttséget azonban 2013-ban eltörölték, és azóta már csak az a feltétel, hogy a díjazott művet angolul kell megírni, és a könyvnek meg kell jelennie az Egyesült Királyságban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!