Meghalt Baron Wolman, a Rolling Stone magazin első fotósa

2020. november 5. – 14:42

frissítve

Meghalt Baron Wolman, a Rolling Stone magazin első fotósa
Középen a fotós Baron Wolman a Woodstock fesztivál 50. évfordulóját ünneplő kiállításon – Fotó: Jim Steinfeldt/Michael Ochs Archives/Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

83 éves korában meghalt Baron Wolman, a Rolling Stone magazin első szerkesztőségi fotósa, aki segített megalapozni a lap vizuális stílusát és aki ikonikus képeket készített a rockkultúra olyan alakjairól, mint Jimi Hendrix, a Rolling Stones, Frank Zappa vagy Grace Slick.

A neves sajtófotós súlyos izomsorvadásos betegségben, amiotrófiás laterálszklerózisban (ALS) szenvedett, hétfőn halt meg – írja az MTI az NPR amerikai közszolgálati rádióra hivatkozva. A fotós halálhírét munkatársa, Dianne Duenzl jelentette be.

Wolman már majdnem harmincéves volt, amikor a hatvanas évek végén elkezdődött fotóriporteri pályafutása San Franciscóban. Korábban egy ideig Berlinben élt, ahol a falról is készített anyagot. A zene iránti rajongása nyomán került a Rolling Stone magazinhoz 1967-ben, aminek első szerkesztőségi fotósa lett. Képei minden lapszámban megjelentek. Kezdetben ingyen dolgozott, és inkább megtartotta képei szerzői jogait, amiről később kiderült, hogy okos üzleti lépés volt.

Több könyve is megjelent, 1992-ben Classic Rock&Other Rollers című kötetének előszavában a Rolling Stone alapítója, Jann Wenner a magazin korai éveinek „ismeretlen hősei” közé sorolta, aki segített meghatározni a lap vizuális stílusát, és kikövezte az utat a nyomában haladóknak.

Hendrixről a leglátványosabb képeket a színpadon készítette. Woodstockban és műtermében is fényképezte a zenészt, bensőséges pillanatokban, gondolataiba merülve vagy nevetés közben. A legendás Woodstockról a kollektív emlékezetben fennmaradt képek egy része Wolman fotóiból áll, aki szinte mindent lefotózott, amit a fesztiválon látott: a fellépésre várakozó előadóktól a színpadi műsoron át a kulisszák mögötti pillanatokig. Távoli képeken örökítette meg a hatalmas tömeget, de közeli fotókkal is ábrázolta a zenét átélő rajongókat.

Fotóit később számos, a kort és a fesztivált felidéző dokumentumfilmben felhasználták. A Rolling Stone első számához a Grateful Dead együttest fotózta. 1969-ben a hírnév küszöbén álló Allman Brothersről készített képeket, és Janis Joplint is fényképezte otthonában.

Wolman pályafutásának kezdetén nem volt irányadó elméleti vagy esztétikai iskola a zenei fotósok számára. Wolman számtalan élő koncert fotózásán edződött, majd a kulisszák mögött és stúdiójában olyan művészeket fényképezett spontán pillanatokban, mint Pete Townsend, Jeff Beck és Johnny Cash. Miles Davisről is sok emlékezetes fotót készített, többek között a hatvanas évek végén akkori feleségével, Betty Davisszel.

Halála előtt október 4-én írt utoljára közösségi média oldalára. „Amint a nap lenyugszik a Csendes-óceán felett, éppúgy fordul át az életem” – fogalmazott a fotós, akinek életében a mottója szerint 1965 óta munkája az örömmel keveredett.

> > > > > A Telex legfrissebb híreit itt találja > > > > >

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!