Letartóztatták India egyik legismertebb tévés személyiségét

2020. november 4. – 15:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Letartóztatták szerdán Indiában az egyik legismertebb televíziós személyiséget, Arnab Goszvamit egy két évvel ezelőtti öngyilkossági üggyel összefüggésben. Az MTI a mumbai rendőrség egyik tisztviselőjére hivatkozva azt írja, hogy Goszvamit az otthonában tartóztatták le. A Republic televízió tulajdonosát és főszerkesztőjét azzal vádolják, hogy ő a felelős egy 53 éves belsőépítész és annak édesanyjának öngyilkosságáért.

A családtagok szerint Anwy Naik és édesanyja azért lett öngyilkos, mert Goszvami nem fizette ki az egyik tévéstúdió tervezését. A tévés tagadta a vádat. Goszvamit egyszer már 2018-ban letartóztatták, később szabadon engedték, és az ügyet lezárták. Naik családja ezután átfogó vizsgálatot követelt, Mahárástra állam kormánya pedig nemrég újranyittatta az ügyet.

A tévétársaság közleményében azt állította, hogy Goszvamit és családját a rendőrség bántalmazta, és a letartóztatással álltak bosszút a sajtóorgánumon, amiért a főszerkesztő gyakran bírálta a mahárástrai kormányt és a mumbai rendőrséget. A közlemény után utcára vonultak az ellenzéki párt tagjai a kormány, illetve Goszvami letartóztatása ellen tüntetni.

Tüntetők a kormány ellen. Fotó: Divjakant Szolanki / EPA / MTI
Tüntetők a kormány ellen. Fotó: Divjakant Szolanki / EPA / MTI

Mahárástra államot koalíciós kormánya irányítja, és politikai ellenfele Narendra Modi szövetségi miniszterelnök Indiai Néppártjának (Bháratíja Dzsanata Párt), amelyet esti műsoraiban nyíltan támogatott a harcias stílusáról ismert Goszvami. Az Indiai Szerkesztők Szövetsége elítélte a váratlan letartóztatást, és felkérte a mahárástrai kormányt, hogy Goszvamit részesítse méltányos bánásmódban, és ne lépjen fel állami eszközökkel a kritikus médiával szemben.

Van segítség! Ingyenes, anonim, a nap 24 órájában hívható lelki elsősegély-szolgálat várja a hívásokat a 116-123 és 06-80-810-600 telefonszámon. Ha öngyilkossági gondolatai vannak, kérjük, olvassa el ezt az oldalt, mielőtt kárt tenne magában. Ha másvalakiért aggódik, ezen az oldalon talál tanácsokat, mit tud tenni.

>>>> A Telex legfrissebb híreiért kattintson ide >>>>

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!