Túladott alapítója portréján a londoni Királyi Operaház, hogy túlélje a járványt

2020. október 23. – 13:08

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Elárverezte a londoni Királyi Operaház az alapítóját ábrázoló David Hockney-festményt, hogy túl tudja vészelni a járvány okozta gazdasági válságot, írja az MTI.

Az operaház egykori vezetőjéről, Sir David Websterről készült portré egészen csütörtökig az operaház falát díszitette. Sir David Webster 1945 és 1970 között vezette a londoni Királyi Operaházat, kulcsszerepet játszott a Királyi Balett és a Királyi Opera társulatainak megalapításában is. Az őt megfestő David Hockney a második legdrágább, ma is élő festőművésznek számít, akit még 1970-es években bíztak meg a portré megfestésével. A kép profilból, egy dohányzóasztalnál ülve örökíti meg az egykori igazgatót:

A múzeumigazgató portréja.Fotó: Glyn Kirk / AFP
A múzeumigazgató portréja.Fotó: Glyn Kirk / AFP

A festmény 12,8 millió fontért (5,1 milliárd forint) kelt el a Christie's aukciósház árverésén. A Christie's 11-18 millió font közé becsülte a kép leütési árát. Alex Beard, az operaház jelenlegi vezérigazgatója szerint nehéz döntés volt, de nem igazán akadt más lehetőségük arra, hogy bevételhez jussanak, a márciusi korlátozások óta ugyanis nincs túl jó helyzetben az operaház. A Hockney-festmény árverése mellett az operaház jelentős létszámleépítésekre és adománygyűjtésekre készül, továbbá kölcsönért folyamodott a brit kormányhoz is.

> > > > > > Kattintson ide a legfrissebb hírekért! < < < < < <

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!