Államilag akkreditált képzéssé válik a TV2 akadémiája

2020. október 20. – 17:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

2009 óta működik a TV2 Akadémia tévés szakterületre koncentráló képzése, ami államilag akkreditált felnőttképzéssé alakul át, írja a Kreatív a TV2 közleménye alapján.

A közleményben azt írják, az akadémia

„idén új struktúrával, de továbbra is remek oktatással és a tévés szakma kiemelkedő szakembereivel indította el 2021-ben végző évfolyamát. Az indulás óta közel ezren végezték el sikeresen a képzést, akik közül sokan azóta is aktív szereplői a tévés piacnak.”

A Kreatív szerint a Pest Megyei Kormányhivatal határozatban erősítette meg, hogy a TV2 Akadémia képzése hivatalos felnőttképzéssé alakul. A képzés a közlemény alapján később lehetőséget ad arra is, hogy az azt elvégzők a TV2-nél helyezkedjenek el.

Az akadémián 2020 szeptemberétől műsorvezető, szerkesztő-riporter és sportriporter képzések is elindultak. Az akadémia tanárai között található több TV2-s műsorvezető és riporter, például Kadlecsek Krisztián, Joshi Barát, Váczi Gergő, Kolozsi Ildikó vagy Somogyi Dóra.

Nem a TV2 akadémiai képzése az egyetlen újdonság idén, júliusban arról írt az MTI, hogy idén szeptembertől a közmédia és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem is újságíró-szerkesztő képzést indított, ami után a diákok „a közmédia gyakornoki programjában is részt vehetnek majd”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!