Mészáros Lőrinc cukorban erősít

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Eddig is volt tulajdonrésze Európa egyik legnagyobb izocukorgyártójában, most tovább növelte ezt.

Két évvel ezelőtt némi meglepetésre egy ismeretlen magyar vállalkozás kapta a legnagyobb állami támogatást a kormány egyedi döntése alapján. A frissen alapított Kall Ingredients Kft. 9,2 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást húzott be izocukorgyártásra. Ezzel még azt a német Audit is megelőzte, amelynek a győri fejlesztésre hatmilliárd forintot ítéltek meg.

A gyár 32 milliárd forintos beruházást vállalt az állami támogatásért cserébe. Persze a vállalatnak nem is kellett nagyon mélyen a zsebébe nyúlnia, hiszen az állami Eximbank és a privatizáción áteső, Mészáros Lőrinc résztulajdonába került MKB Bank lényegében meghitelezte a beruházást.

Már akkor sejthető volt, hogy nem akármilyen ügyfélnek nyújtott baráti kezet a kormány, ezt jelezte az is, hogy a Kall Ingredients kisebbségi tulajdonosa Mészáros Lőrinc volt. A leköszönő felcsúti polgármester pedig hamarosan többségbe kerül, hiszen a szintén a Mészáros csoporthoz tartozó Opus Global Nyrt. többségi irányítást szerez a Kall Ingredients Kft.-ben. A jelenleg zajló tőkeemelés kiegészítéseként 30 százalékról 75 százalékra növeli a részesedését.

Az Opus Global keddi közleménye szerint az elég komplex tranzakció több lépésben valósul meg. A folyamat végén a Mészáros Lőrinc és felesége kezében lévő Konzum PE Magántőkealap nem vagyoni hozzájárulás formájában bocsátja az Opus rendelkezésére a Kall Ingredients meghatározott részét a 2018. február 15-én közzétett tőkeemelési sorozatban meghatározott feltételekkel.

Utóbbi ügylet lényege – amint erről korábban már beszámoltunk – hogy Mészáros Lőrinc Opus részvényekre cseréli legfontosabb cégeit, illetve azok egy részét. Így például a tőzsdei csoporthoz kerül az állami tendereken arató Mészáros és Mészáros Kft. illetve a szintén sok közbeszerzést elnyerő R-Kord Kft. fele és a Mátrai Erőmű Zrt. is. Ezért cserébe a felcsúti polgármester részesedése tovább nő az Opusban. Az ügylet a nemzetközi szakértői értékelést, valamint a banki jóváhagyásokat követően várhatóan július 31-ig zárul.

Mészáros Lőrinc korábban arról beszélt, hogy az izocukorgyár azért jó biznisz, mert az Európai Unió cukorpiaci kvótaszabályozási rendszere tavaly októberben megszűnt. A cukorkvóta kivezetése és a magyarországi cukoripar bővülése pedig kedvező befektetési és megtérülési környezetet biztosít az Opus számára.

A felcsúti polgármester akkora lehetőséget lát a szektorban, hogy rögtön egy másik projektcéget is alapított egy nagyon hasonló fejlesztésre. A Viresol Kft. fele Mészáros Lőrincé, míg a másik 50 százaléka állandó üzlettársáé, a Duna Aszfalttal hasító Szíjj Lászlóé. Az üzem építését mostanában kellene zárni, a felépítését pedig 6,2 milliárd forinttal támogatta a kormány.

Kövess minket Facebookon is!