Magaslatok és áramlatok – élő zenei élmény felsőfokon (x)

A Liszt Ferenc Kamarazenekar bemutatta következő szezonjának budapesti koncertjeit.
A 2026/27-es évadra a világszerte ismert együttes és művészeti vezetője, Várdai István új zeneakadémiai bérletet indít. Magaslatok és áramlatok című sorozatuk a zenekart irányító világhírű csellóművész szerint egyszerre szól a nagy klasszikus művek csúcsteljesítményeiről, az ezekből kiinduló új irányokról, valamint arról az élő zenei energiaáramlásról, amely megérinti és magával ragadja a nézőtéren ülőket.
Várdai István szerint a „magaslatok” azok a zenei hegycsúcsok, amelyekhez tisztelettel, alázattal, időnként kis újraértelmezési szándékkal, de mindig visszatérünk. Bach, Vivaldi, Haydn, Mozart és Beethoven művei nem pusztán a repertoár alapkövei, hanem olyan örök minták és források, amelyek ma is formálják és táplálják a zenei gondolkodást. Az „áramlatok” számára azt az élő, folyamatosan mozgó energiát jelentik, amely az előadók és a közönség között jön létre. A zene rezonanciája, az élő előadás közvetlensége gyógyító erővel is bírhat: a muzsikusok lelkében biztosan dolgoznak ezek a hatások, de tapasztalatai szerint a közönség is átéli, megéli őket.

A Zeneakadémia Nagytermében a négy koncert műsora úgy épül fel, hogy minden összeállítás más irányból közelítsen ehhez a gondolathoz: a nagy klasszikus csúcspontok mellett ritkábban hallható különlegességek, virtuóz szólistadarabok és kortárs kapcsolódások is helyet kapnak bennük.
A Liszt Ferenc Kamarazenekar a zene világnapján itáliai dallamokkal indít: Vivaldi, Boccherini, Paganini és Giovanni Sollima művei rajzolnak ki lendületes, napfényes zenei világot, Tfirst Péter hegedű- és Várdai István csellószólójával.
Decemberben a Drámától a harmóniáig című koncert a feszültségtől a feloldódásig vázol fel zenei utat. Beethoven Coriolan-nyitánya, Mozart Esz-dúr szimfóniája és Haydn B-dúr sinfonia concertantéja szerepel a műsoron. Utóbbi igazi kuriózum, amelyet játszani nagy kihívás, hallgatni viszont annál nagyobb öröm. Az est főszereplője és karmestere Lucas Macías Navarro oboaművész, mellette Abouzahra Mariam hegedűn, Várdai István csellón, Bogányi Bence fagotton működik közre.
A februári koncert Beethovenhez és Mozarthoz kapcsolódik. Várdai István vezényletével, a Beethoven-évhez kötődően a zeneszerző c-moll zongoraversenye hangzik el Zitong Wang szólójával, majd Mozart C-dúr „Jupiter” szimfóniája zárja az estét.

A bérlet májusi, befejező műsora a Sokszínű bravúr címet kapta: Linus Roth hegedűművész közreműködésével Bach, Weinberg, Weiner, Brahms és Ravel művei szólalnak meg.
A zenekar különleges kiegészítést is kínál: a bérletvásárlók kedvezményesen válthatnak jegyet a Zenei kedvencek 60 percben sorozat két koncertjére a Budapest Music Centerben. Ezek a szünet nélküli, koraesti hangversenyek egyórás, egybefüggő, esszenciális élményt adnak, és könnyen befogadhatók minden korosztály számára.
A Magaslatok és áramlatok évad egyszerre ígér nagy klasszikus találkozásokat, ritkán hallható különlegességeket és közvetlen, élő zenei élményt. Olyan estéket, ahol a zene nemcsak megszólal, hanem áramlani kezd: a zenészek között, a teremben és remélhetőleg mindazokban, akik helyet foglalnak a nézőtéren. Ahogy Várdai István fogalmaz: az élet harmóniájához kell egy kis zenei harmónia is.
Ez a cikk egy fizetett promóció, megrendelője a Liszt Ferenc Kamarazenekar.