Hét alkotó kapta meg a Nemzet Művésze elismerést
Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Hét alkotót választottak idén a nemzet művészének, az elismerést csütörtökön adták át a Pesti Vigadóban.
A nemzet művésze lett Gergely Ágnes költő, író, műfordító; Szvorák Katalin népdalénekes, előadóművész; Rakovszky Zsuzsa költő, író, műfordító; Fischer Iván karmester, zeneszerző; Bukta Imre képzőművész; Fehér László festőművész és Gyémánt László festőművész.

Az ünnepségen Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke azt mondta: újabb hét kivételes alkotónak közvetítheti a nemzet háláját és köszönetét, olyan művészeknek, akik elég erősek voltak ahhoz, hogy saját utat és saját hangot válasszanak.
Fischer Iván az ünnepségen személyesen nem tudott részt venni, de elhangzott, hogy a címmel járó életjáradékot autizmussal élő gyermekek zenei képzésére ajánlotta fel.
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kezdeményezésére 2013-ban az Országgyűlés a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása miatt alapította a Nemzet Művésze díjat. Az elismeréssel járó életjáradék összege havonta a szociális vetítési alap összegének huszonháromszorosa, jelenleg 655 500 forint.
A nemzet művészei egy időben legfeljebb 70-en lehetnek, a díjat minden évben az MMA köztestület „születésnapjához”, november 5-éhez kapcsolódóan adják át.
Tizenkét évvel ezelőtt elsőként többek között olyan alkotók vehették át az elismerést, mint Jankovics Marcell, Keserü Ilona, Korniss Péter, Marton Éva, Sebő Ferenc, Szakcsi Lakatos Béla, Tandori Dezső és Vásáry Tamás. A későbbiekben a díjazottak között volt Bereményi Géza, Bodor Ádám, Kubik Anna, Lakner László és Maurer Dóra.