Lengyel Tamás: A fideszes maffiaállamnak nemcsak áldozatai, hanem okai is vagyunk

Lengyel Tamás: A fideszes maffiaállamnak nemcsak áldozatai, hanem okai is vagyunk
Lengyel Tamás és Krug Emília a Szinten túl című műsorban – Forrás: Szinten túl / YouTube

„Mit lehet csinálni, amikor egy nagy film, mondjuk a Most vagy soha!, elviszi a magyar filmre fordítandó keretösszeg egyharmadát, a kétharmadát pedig elviszi a Hunyadi-film? […] Kispadon ültek a jobbnál jobb alkotók. Hajdu Szabolcs is fillérekből és szívességi alapon forgatott. Szerintem ez a rendszernek lett egyszer csak a következménye” – mondta Lengyel Tamás színész a Szinten túl Krug Emíliával legutóbbi adásában. A beszélgetés apropója a Tasnádi István által rendezett, független produkcióként készült, október 22-én bemutatásra kerülő Örökség című film volt, és Lengyel annak kapcsán fogalmazott így, hogy a színészek – Lengyel mellett Mucsi Zoltán és Molnár Áron – ingyen dolgoztak a filmen, a forgatásra pedig 14 nap állt rendelkezésre, holott általában harminc-negyven nap alatt vesznek fel egy ilyen alkotást.

„Én biztos, hogy nem költenék hétmilliárd forintot egy filmre. Azt hiszem, hogy csinálnék egy pályázatot, ahol lehet pályázni, és azok az emberek, akik nem részesültek támogatásban, szakmai alapon hozzá tudnának jutni. Felosztanám ezt a hétmilliárdot hét egymilliárdos összegre vagy tíz hétszázmilliósra” – mondta a színész arról, hogy milyen filmtámogatási rendszert tartana igazságosabbnak.

Lengyel a Loupe Színházi Társulás tagjaként arról is beszélt, hogy mivel a társulatnak van lehetősége a piacról megélni, nem fognak pályázni olyan állami forrásokra, amelyek színházcsinálásra vannak fenntartva. „Nem fogunk pályázni, hogy ne vegyük el a pénzt, a lehetőséget azoktól, akik ismertség hiányában nem tudnak ilyen nézettségre szert tenni, mint amire mi. [...] 9,5 millióan élünk itt, Magyarországon. Ez egy olyan piac, ami sok független dolgot nem tud eltartani.”

Lengyel arra is kitért, hogy szerinte létre kellene hozni egy színészkamarát, és előírná, hogy minden olyan produkcióban, amiben közpénz van, a résztvevők 70 százalékának kamarai tagnak kellene lennie. „Őszintén szólva már nem hiszek abban, hogy alulról meg tud szerveződni egy érdekképviselet a színészek körében. Egyszerűen kizártnak tartom. Azt gondolom, hogy felelős embereknek meg kell hozni azokat a döntéseket, amik aztán ennek a szakmai közösségnek jók lesznek. Ezt a szabályrendszert fönt kell megalkotni. [...] Azt érzem, hogy nagyon alacsony a képességünk a szerveződésre” – fogalmazott szkeptikusan.

A színész arról a félelméről is beszélt, hogy hiába cserélik le a kulturális elit fejét, „ugyanolyan kizárólagosságban” fognak megtörténni a döntések, mint eddig. „Hogy lehet, hogy Kiss-B. Atilla idén megint osztályt indított az SZFE-n, miközben április 12-én volt egy rendszerváltás? [...] Hogy lehet, hogy amikor van egy kormányváltás, akkor nem az az első, hogy azokat a problémás embereket, akiknek az ügye nem került kivizsgálásra, kivesszük a rendszerből, amíg nem születik róluk mondás vagy ítélet?” – mondta Lengyel, aki szerint összecsúsznak a rendszerek, és továbbra is hatékonyan működnek az érdeklobbik.

A beszélgetés során szóba került az Eszenyi-ügy és Máté Gábor Ördögkatlanon elhangzott, nagy visszhangot kiváltó véleménye is. Erről Lengyel most azt mondta: „Azért tartom veszélyesnek az olyan jellegű kijelentéseket, mint amiket Máté Gábor tett, mert a következményekre irányuló igényt szünteti meg, vagy annullálja. Egy idő után, amikor az ember ezt sokat hangoztatja, hogy dehát nem volt következménye, meg nem kért bocsánatot, már úgy érzi, hogy ezt fölösleges elmondani ennyiszer. [...] Én akkor éreznék befejezettnek egy ilyet, hogy ha felállna egy független etikai bizottság, amiben sokféle ember van, akik nincsenek az aktuális hatalomtól és a szakmában diszponáló emberektől függő viszonyban, hanem egy teljesen külső bizottság. [...] Most mi történik, ha valakiről megállapítják ebben a szakmában, hogy bántalmazó volt? Attól ő ugyanúgy tud dolgozni. Az intézmények vagy a szerveződések elhatárolódhatnak tőle, de erre nincs semmiféle szabályrendszer kialakítva. Ezt meg kéne szülni, valahogy létre kellene hozni.”

Lengyel az elszámoltatás kérdésével kapcsolatban úgy fogalmazott: „Meg kell értenünk, hogy mi történt a társadalomban az elmúlt tizenhat évben, elemezni kell, fel kell rajzolni, rá kell tenni egy térképre, hogy hogyan juthattunk el ehhez a tizenhat évhez, ami megtörtént közöttünk. Az elszámoltatást pedig normális jogi úton kell végrehajtani, demokratikus keretek között.” A színész szerint ha az emberek egyszer csak azt tapasztalják, hogy megszűnik a következménynélküliség, az nyugalmat fog hozni a társadalomban.

„Meggyőződésem, hogy ha egy Fidesz-szavazó azt fogja érzékelni, hogy milyen mennyiségű volt az a pénz, amit kiloptak ebből az országból, és azt nem ennek az országnak fejlődésére, megváltoztatására használtak fel, ugyanúgy egyet fog ezzel érteni.”

A beszélgetés végén a műsorvezető arra volt kíváncsi, Lengyel mennyire megbocsátó azokkal, akik együttműködtek a NER-rel. „Az elmúlt tizenhat évben az egy probléma volt, hogy nem mondtuk azt dolgokra, hogy nem. Bizonyos oldalról megértem ezt az egzisztenciális kérdést. [...] Nem feltétlenül ítélem el azokat az embereket, akik a Hunyadi című izében szerepeltek, de az már biztosan nem esik jól, hogy kritikamentesen gondolkodnak a filmalkotásról” – válaszolta a színész, aki saját bevallása szerint bizonyos kérdésekben radikálisan gondolkodik, más kérdésekben viszont megbocsátóbb ebben a témában. „De összességében az, hogy tizenhat évig uralkodott rajtunk egy ilyen maffiaállam, és kirabolta még a padlást is, annak nemcsak az áldozatai vagyunk, hanem az okai is. Hát mi nem léptünk fel ellene” – mondta Lengyel Tamás a Szinten túl legutóbbi adásában.

Kövess minket Facebookon is!