585,6 millió forintos mínuszt termelt Orbán János Dénes operettprodukciója, amit az állam is százmilliókkal támogatott

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Több ezer ingyenjegyet osztottak ki Orbán János Dénes művének nagyszabású operett-előadására, amelyet márciusban az MVM Dome-ban tartottak – derül ki a 444 cikkéből. Az eddig csak egyszer játszott Dankó Pista című darab jegyeladásaiból mindössze nettó 52,6 millió forint saját bevétel keletkezett, ami még a helyszín bérlésére sem lett volna elég, mivel a stadiont 66,8 millió (+ áfa) forintért bérelték ki, amihez még 29,5 millió forintnyi (+ áfa) egyéb költség is társult.

A 444 közérdekűadat-igényléssel kérte ki a produkcióra vonatkozó pénzügyi adatokat, amire Kiss-B. Atilla operettszínházi főigazgató válaszolt, megnevezve az összegeket.

Ebből kiderül, hogy az előadás összköltsége mintegy nettó 649,2 forint volt. A kiadásokkal és a bevételekkel együtt tehát 585,6 millió forintos mínuszt termelt Orbán János Dénes szuperprodukciója.

A produkcióra több mint 645 millió forint állami, minisztériumi támogatás érkezett az előző kormány alatt, ami azt jelenti, hogy a Hankó Balázs vezette Kulturális és Innovációs Minisztérium szinte az összes költséget állta.

Bevételt ugyanakkor nem csak a jegy- és bérleteladásból származó 44,6 millió forint jelentett. Emellett „tv felvétel” címen 8 millió forint bevételt is kapott a produkció, így jön ki a végső 52,6 millió forintos bevétel. Az eladott jegyek közül csak 3882 darabot adtak teljes áron, 7046 darabot 100 százalékos kedvezménnyel, azaz ingyen osztottak ki.

A 444 számításai szerint az egész projekt mintegy 645,1 millió forintnyi támogatást kapott összesen, de hogy ez pontosan milyen forrásokból állt, azt nem árulta el a színház a lapnak. A honlapjukon annyi szerepel, hogy a Hankó Balázs vezette kulturális minisztérium és az NKA is adott támogatást.

Ahogyan az a 24.hu cikkéből korábban kiderült, idén április 9-én Hankó minisztériuma 600 millió forintot adott az Operettszínháznak, amiből csaknem 400 millió a Dankó Pistára ment. A színház akkor azt közölte, hogy ennek nagy részét az Orbán János Déneshez köthető operett bemutatójára költötték.

Július elején derült ki, hogy az Orbán János Dénes szakmai irányítása alatt álló Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. a 2026-os választások előtti egy évben több mint 412 millió forintért, mintegy 1,16 millió euróért vásárolta meg Orbán János Dénes több szövegének felhasználási jogait. A KMTG a jogokat Orbán János Dénestől mint magánszemélytől vásárolta meg, miközben Orbán János Dénes a szervezet szakmai vezetője is volt egyben.

Orbán János Dénes később azt mondta, hogy visszavásárolná a műveit a KMTG-től. „A közérdek mellett nekem a legnagyobb érdekem, hogy tisztázzam ezt az ügyet és a becsületemet” – írta nyílt levelében, amelyet Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek címzett. Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár feljelentést tett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt.

A Telex Orbán János Dénessel augusztusban interjút készített, amelyet itt lehet elolvasni.

Kövess minket Facebookon is!