Visszakapják a jogos örökösök a festményt, ami egy egykori náci tiszt lányának lakáshirdetésében bukkant fel Argentínában

Visszaszolgáltatják a jogos örökösöknek azt a festményt, amelyet nyolcvan évvel ezelőtt lopott el a náci hadsereg egy amszterdami műkereskedőtől – írja a Guardian.
Giuseppe Ghislandi olasz portréfestő 18. században készült Női portréjának holléte évtizedeken át ismeretlen volt, végül tavaly nyáron bukkant fel egészen meglepő helyen: egy argentin lakáshirdetésben.
A Mar del Plata-i lakás egy egykori SS-tiszté volt, Friedrich Kadgiené, aki a második világháború után először Svájcba, majd Brazíliába, végül Argentínába menekült. Kadgien 1977-ben halt meg. Az egykori tiszt egyik lánya, Patricia Kadgien tavaly elhatározta, hogy eladja a lakást, ezért meghirdette azt. A lakáshirdetés egyik fotóján viszont feltűnt Ghislandi munkája.
Ezt akkor a holland AD vette észre. A lap akkor már évek óta próbálta elérni Kadgien két lányát Buenos Airesben, hogy az apjukról és az eltűnt műkincsekről beszéljenek velük, erős volt ugyanis a gyanú, hogy az egykori tiszt nem üres kézzel menekült el Európából. Elérni viszont nem sikerült őket. Miután a megkerült festményből nemzetközi hír lett, Patricia Kadgien közlékenyebbé vált, igaz, az AD-nak csak annyit mondott, nem tudja, milyen festményről van szó, és azt sem tudja, hogy mit szeretnének tőle megtudni.
A felelősségre vonást így sem úszta meg, a műtárgy azonosítása után lopott tárgy rejtegetésével vádolták meg, és férjével együtt házi őrizetbe helyezték.
A Női portré eredetileg az amszterdami zsidó műkereskedő, Jacques Goudstikker gyűjteményébe tartozott. Goudstikker a háború alatt több zsidónak is segített megszökni az országból, de ő nem élte túl a saját menekülését, tengerbe veszett, Nagy-Britanniában temették el. A Hollandiában maradt, több mint 1000 műkincsből álló gyűjteményét feltehetően náci katonák osztották szét egymás között. A háború után több Goudstikker tulajdonában lévő műkincset is megtaláltak Németországban. Hollandia eddig 300 művet szolgáltatott vissza Goudstikker örököseinek, de még rengeteg mű lehet szétszórva a világ különböző pontjain.
Most a Női portré is visszakerülhet a családhoz, az argentin bíróság ugyanis arra kötelezte Kadkient, hogy adja a képet Goudstikker menyének és egyetlen örökösének, Marei von Sahernek. Emellett körülbelül 3 200 dollárt kell helyi kórházaknak adományoznia.