Drag queenek is feltűntek Borbély Alexandra filmjének Karlovy Vary-i premierjén, Nagy Ervin elkísérte feleségét
Tavaly volt, idén nincsen magyar film versenyben a Karlovy Vary-i filmfesztiválon, bár a „versenyben” szó az fontos ebben az esetben, mert az 1966-os, nemrég restaurált Hideg napokat elővette a fesztivál néhány vetítésre.
Viszont Magyarország reprezentálta magát, több szempontból is. Az egyik az, hogy maga Nagy Ervin kulturális államtitkár is megjelent a vörös szőnyegen egy cseh film premierjén, ugyanis felesége, Borbély Alexandra egy mellékszerepet játszik benne. A másik pedig egy cseh–szlovák–magyar koprodukcióban készült történelmi dráma volt, amiben magyar színészek, magyar mondatok, és magyar utalások is felbukkantak.
De kezdjük először a drag queenekkel. Borbély Alexandra a Chica Checa című cseh félkomoly drámában alakít egy fontos mellékszerepet, bár a történet az nem körülötte forog. Az a megtiszteltetés Zdenának, a vidéki postásnak jár (Pavla Tomicová), aki éli a vidéki özvegyek szomorú, magányos életét. A fia (Jan Cina) Párizsban él, az édesanyja már kórházban van, rendes emberekből meg nem sok akad körülötte. Amikor édesanyja rosszabb állapotba kerül, megkéri a fiát, hogy jöjjön haza, még egy utolsó alkalommal meglátogatni.
Eddig ez annyira még nem vicces, én is tudom, de itt jön a fordulat: a szegény nagymama egyik utolsó kérése az, hogy szeretné személyesen látni még egyszer Helena Vondráčková, valóban létező énekesnőt. A cseh Kovács Katit problémás meghívni a faluba, ezért a Párizsból hazatérő Lukášnak van egy ötlete: majd beöltözik ő Helenának, úgyis drag queenként lép fel Franciaországban, nem pedig egy bankban dolgozik, ahogy azt édesanyja hitte. Hol van ebben az egészben Borbély Alexandra? Ő alakítja azt a szlovák nőt, aki megvenné Zdena romos házát. Összesen három jelenete van a filmben, de legalább egyszer elmondja, hogy már volt Budapesten drag műsoron, és az vicces volt.
A Chica Checa – a cím Lukáš párizsi művésznevéből jön – nem különösebben friss, és nem különösebben jó, igazából nehéz magyarázatot találni arra, hogy mit keres egy A kategóriás filmfesztivál versenyében, már azon kívül hogy a rendező Šimon Holý előző három, sokkal kisebb költségvetésből készült filmjét is itt mutatták be korábban. A megvalósítás kifejezetten a kereskedelmi tévék sorozataira hasonlít, még a legelső drag előadást is maximálisan bevilágított belső fényben nézhetjük végig. Pavla Tomicová a főszerepben a magyar napi tévésorozatos hagyományokat követi az színészi játékával, ami sem a drámának, sem a komédiának nem kedvez.
Távolról nem is merem megmondani, hogy a cseh falvakban az egyedülálló édesanyák hogyan viszonyulnának a fiúk melegségéhez, de amikor ebből egy viszonylag elnyújtott konfliktus lesz, az olyan, mintha a Chica Checa húsz évvel ezelőtt készült volna. Bár az is igaz, hogy ugyanezt a történetet könnyebben el tudom képzelni. Lehet, hogy csak a cseh társadalomról van felszínes elképzelésem, ami egy szempontból érthető: nagyon kevés Csehországban készült film jut el Magyarországra, pedig két kasszasikerüknek is nemrég elkészült a magyar változata. Lehet, hogy a Chica Checából is lehetne, talán ránk is fér.
Csak a szép dolgokat kell nézni
„Nem akartam még egy lehangoló kelet-európai filmet készíteni, és elijeszteni a nézőket” – mondta a szlovák rendező, Ivan Ostrochovský a Varietynek, amikor arról a filmjéről beszélt, ami a nyolcvanas években Csehszlovákiában sterilizált roma nőkről szól. Nem mondom, hogy teljes mértékben sikerült neki, a szlovákul Prameň, angolul Only Beautiful Things to Look At (hivatalos magyar címe még nincs, de lehetne a Csak a szép dolgokat kell nézni) című drámától annyira nem lesz jobb az ember kedve.
A film magyar koprodukcióban készült, az elején látszik a Nemzeti Filmintézet logója (amit valaki, talán ironikusan meg is tapsolt a sajtóvetítésen), részben a magyar Proton Cinema gyártásában készült, rengeteg magyar szakember dolgozott rajta, és pár mondatos szerepekben felbukkan benne Farkas Franciska és Bárnai Péter is, a párkányi születésű Bandor Éváról nem is beszélve, aki a két nyelv között váltogat. A főszereplők viszont itt is csehek. Anna Geislerová alakítja a szlovák kórház frissen kinevezett főorvosát, Simona Boledovičová pedig a roma származású ápolót, akivel barátságot alakít ki.
Ostrochovský filmje egy nem túl mélyre menő történelmi szociográfia, és egy néha természetfilmekbe hajló elégia is a főorvos asszonytól, aki csak segíteni szeretne, de maga sem biztos abban, hogy mi a legjobb megoldás. A helyi roma közösségben a férfiak jellemzően börtönben vannak, a rengeteg gyerek nevelése pedig a nőkre hárul, akik könnyen elfogadják a beavatkozáshoz járó pénzt a kórháztól, és a mesét, hogy igény esetén vissza lehet fordítani.
De az Only Beautiful Things to Look At megáll a helyzet felvázolásánál, ráadásul mindezt egy tehetős, csodálatos körülmények között élő fehér nő szemszögéből, akit ugyan emészthet a dilemma, de nem különösebben érheti semmilyen hátrány abból, amit gondol vagy mond a kényszersterilizálásról. A fókusz hibájával Ostrochovský is tisztában van, a fenti interjúban beszél arról is, hogy ez volt a legfontosabb kritika, ami eljutott hozzá. Lehet, hogy majd tud korrigálni: a hírek szerint ugyanis tervezi az amerikai remake-et, hiszen az ottani őslakosokat is, messze nem egyedüliként, szintén hasonló műtétekre kényszerítették.
Mindkét film premierje a Karlovy Vary-i filmfesztiválon volt. Magyar premierről egyelőre nem tudni, de az Only Beautiful Things To Look Atnek biztosan lesz.
