Fischer Ádám: A karmester feladata az, hogy kihozza a partnereiből a maximumot

Fischer Ádám: A karmester feladata az, hogy kihozza a partnereiből a maximumot
Fischer Ádám a Parsifal próbáján – Fotó: Merényi Dániel / Telex

Százötven éve szólalt meg először a teljes A Nibelung gyűrűje (rövidebb nevén: Ring) tetralógia, azaz Richard Wagner négy operája egymás után a Bayreuthi Ünnepi Játékokon, Richter János vezényletével. A Rajna kincse, A walkür, a Siegfried és Az istenek alkonya ritkán hangzik el egymás utáni napokon. A Müpa fesztiválja, a Budapesti Wagner-napok az egyik a kevés alkalom közül, amikor átélhető ez a monumentális alkotás. A fesztivál idén húszéves, és Fischer Ádám nélkül nem született volna meg. A Kossuth-díjas karmestert kérdeztük.

Az alapötlet egy bayreuthi pizzériában pattant ki az agyunkból, én vezényeltem a Ringet a Wagner-fesztiválon, és ott volt két Wagner-rajongó, az egyik Rockenbauer Zoltán akkori kulturális miniszter, a másik pedig Zoboki Gábor, aki éppen a Müpát építette akkor. Volt egy erős érzésem, hogy Bayreuthban dolgozva megértettem azt, amit Wagner valóban akart. Azt a színházat Wagner a saját elképzelései szerint építette olyan akusztikával és a zenekar ültetésével, hogy a zenéje úgy szóljon, ahogy ő elképzelte. Azáltal, hogy mi ott dolgoztunk, sokkal jobban megértettem Wagner szándékait és a zenéjét. Olyan ez, mint amikor az ember korabeli hangszeren játszik el egy Bach- vagy Mozart-darabot, és egy csapásra rájön, hogy áhhá, ezért írta oda ezt a hangot, és nem egy másikat.

Viszont megértettem, hogy ezt máshol is meg lehet valósítani, és másképpen. Ami hiányzik Bayreuthból, az az, hogy a résztvevők kapcsolatban álljanak egymással. Bayreuthnak az a problémája, hogy nem hallják egymást a zenészek. Ezért sokkal több próbára van szükség, kevésbé lehet rögtönözni. Azt a hatást, amit Bayreuth ad, máshol is meg lehet valósítani, talán még jobban is. Erről filozofálgattam, és erre mondta Zoboki Gábor, hogy menjek el, nézzem meg a Müpát, hátha ott ezt meg lehet valósítani.

Persze, ez a Müpa születése előtt volt, azt hiszem, 2002-ben vagy 2003-ban. A Ringet 2001-től vezényeltem minden évben Bayreuthban. Ez pont a legjobb időben jött, amikor épült a Müpa. Kitalálni sem lehetett volna jobban. Zoboki meghívott, hogy nézzem meg az építkezést. Sisakban bementünk, megnéztük, és amikor ránéztem a teremre, azt mondtam, nahát, pontosan itt lehet megvalósítani azt, amit Wagner akart, mert ott van az erkély. Az erkélyről jutott eszembe az, ami a Parsifalban elő van írva, hogy három különböző magasságból kell szólnia a kórusnak. Na most erre a világ egyetlen operaháza sem képes, mert nem lehet minden emeletre egy kórust odatenni. De a Müpában lehet. És akkor ott mind a hárman begerjedtünk.

Ez így alakult ki. Aztán átvette a kezdeményezést Kiss Imre, a Müpa akkori igazgatója is. Több dolog együttállása okozta, hogy sokan az ötlet mögé álltak. A Müpának is szüksége volt valamire, ami máshol nincs, én pedig annak idején a Rádiózenekarnak voltam a vezető karmestere. Mire elkezdődött a Wagner-napok, addigra már nem, de előtte a tervezés idejében még igen, és nekem az volt a feladatom, hogy a zenekar és a kórus számára érdekes kihívásokat keressek. Ez így szépen összejött.

Nagy dolog, hogy ez nem volt nehéz. Abszolút nem volt az, mert ezekkel a szólistákkal akkor már évek óta rendszeresen együtt dolgoztam a bayreuthi fesztiválon. Alapvető meggyőződésem a karmesteri szakmával kapcsolatban, hogy nem az a jó karmester, akiről azt mondják, hogy milyen jól vezényelt, hanem akiről azt mondják, hogy „hűha, én ma milyen jól játszottam”, vagy „hű, ma milyen jól énekeltem”. Tehát a karmester feladata az, hogy kihozza a partnereiből a maximumot. Ezt most már negyven éve csinálom, operakarmesterként, és nagyon jó visszajelzés volt számomra, hogy a legtöbb énekes, akivel együtt dolgoztam Bayreuthban, azt mondta, hogy velem jobban tud énekelni, mint más karmesterrel. Emiatt rögtön jöttek, amikor hívtam őket Budapestre.

Nem volt probléma. Nagyon örültek neki, mert hát… most nem akarom az éveket összekeverni, de Wolfgang Wagner, a fesztivál akkori vezetője – a zeneszerző unokája – el is jött Budapestre. Beszélgetett is, úgy tudom, előadáson nem volt ott, de egy koncerten igen. Nekik, a bayreuthi fesztiválnak az az alapelve, hogy világszerte segítsék Wagner népszerűsítését. Ez benne van az alapító okiratukban, ha igaz. Továbbra is meghívtak Bayreuthba, Budapestre pedig én viszem Wagnert tovább.

Nem, nem konkurencia. Kiegészítés. Egyébként tényleg nem konkurencia, mert nálunk másképp szól. Nemcsak az énekeseknél gondolom azt, hogy ki kell használni a lehetőségeket, hanem a teremnél is. A Müpának nagyszerű lehetőségei vannak, és egy olyan előadási módot kellett javasolni, ami ezeket kihasználja. És az más, mint Bayreuth.

Tijl Faveyts, Fischer Ádám – Fotó: Merényi Dániel / Telex
Tijl Faveyts, Fischer Ádám – Fotó: Merényi Dániel / Telex

Több oka is van ennek. Többen félreértették, és azt hitték, hogy visszavonulok a vezetéstől. A vezetéstől talán tényleg visszavonulok, de ez nem azt jelenti, hogy nem fogok tovább vezényelni. A Ring speciális dolog. Minden operaház, minden fesztivál tíz-tizenöt évenként felújít egy rendezést, vagy új rendezést állít be, mert változnak az idők, nem lehet ugyanabban a díszletben, ugyanazokkal a mozgásokkal évtizedekig ugyanazt játszani. Ezt mi sem akartuk, tehát mi már az elején tudtuk, hogy húsz-huszonöt év múlva kell egy új produkció. Ezt az új produkciót most már szeretnénk megvalósítani, ami óriási megerőltetés mindenkinek. Nemcsak a karmesternek, hanem magának a Müpának is.

Úgy ítéljük meg, hogy most már szükség lesz egy új Ringre. Azt pedig egy év alatt úgysem lehet megcsinálni, így az volt a véleményem, hogy ha már csinálunk egy új Ringet, akkor kezdje el valaki más, kezdje el az utódom. Nagy szerencsém volt, hogy megtaláltam Rajna Martint, aki rendkívül tehetséges. Olyan lehetőségekkel indul, mint én negyven évvel ezelőtt. Kívánom neki, hogy negyven évig csinálja a Wagner-napokat!

Ez azért volt, mert a kezdetekkor a Rádiózenekar vezető karmestere voltam, és ezért hoztam be őket. Viszont benne volt az is, hogy az előbbiekben vázolt elvek mentén hogy tudom a Rádiózenekart a legjobban kihasználni. Mi a Rádiózenekar előnye a többi zenekarral szemben? Ez is benne van a fesztiválban kicsit.

A rádiózenekarok világszerte arra vannak szocializálva, hogy rövid távon koncentráljanak. Hozzá vannak szokva, hogy mikrofon előtt, minden hangot pontosan játsszanak le. Viszont az operazenekarok meg arra vannak trenírozva, hogy órákig játszanak, és ha egy picit félremegy, vagy más a hang, az náluk nem olyan nagy bűn, mert az opera-előadáson az nem érdekes. Na most ez a Rádiózenekar számára egy teljesen új terület volt. Fölszabadítottam bizonyos gondolatokat náluk, de új dolog volt, hogy tíz perc helyett négy órán át kell fenntartaniuk ezt a magas koncentrációt. Mégis kitekintést is jelentett a túlságos óvatosságból. Én csak azt tudom mondani, hogy mi volt az én érzésem, lehet, hogy a zenészek teljesen másképp élték meg. De én ezt éreztem náluk, ugyanúgy, mint amikor a gyerekek felszabadulnak, hogy végre ehetnek csokoládét, mert nem mondják, hogy ez rossz. Felszabadultság és ünnepi hangulat, ez nekik nem volt mindennapos.

A közönségnek hátat fordítok, a szó minden értelmében (nevet). Viszont mint operakarmester, a vállam fölött érzem, ha a közönség unatkozik. Akkor erre reagálni kell. Szerencsém volt, mert ez nem nagyon fordult elő, sokkal kevésbé a Müpában, mint amikor máshol vezényeltem a Ringet, akár Bécsben is. Hogy a közönség meddig tapsol, az engem nem nagyon érdekel általában, hogy úgy mondjam. Amikor érzem azt, hogy a figyelem lankad, akkor ott valamit csinálni kell, akkor a tempót meg kell változtatni, akkor intenzívebbé kell válni. Szóval azt érzem, hogy a közönség többsége hogyan viszonyul hozzá. Biztosan vannak, akik unatkoznak, nem tudom.

Ezt a hozzáállást Bayreuthból hoztam. Mert az is arról szól, hogy az emberek elutaznak egy kisvárosba, és semmi más nincs a számukra, mint mindennap Wagner. Dehát Wagner ezt akarta, tehát az, amit mi megpróbálunk elérni a Müpában, az nagyon fontos volt Wagner számára is.

Azért építette a bayreuthi fesztivált, és azért akarta mindenáron, hogy négy nap alatt játsszák le a Ringet – amit rajtunk kívül nagyon kevesen csinálnak –, mert hitte, hogy annyira el kell merülni ebbe a darabba, hogy vissza kell vonulni a magánélettől is.

Wagnernek ezek voltak az elképzelései. De az biztos, hogy ez elképzelve egész más, mint megélve. Amikor először csináltuk így, négy nap alatt a Ringet, akkor azért én is megértettem, hogy így egészen más értelme van. Bayreuthnak vannak kiegészítő programjai is, hogy délelőttönként előadásokat tartanak nekik a Wagner tradíciókról, történetekről, ott is egy hosszú hétvége, amikor csak a Wagner létezik.

Az egy más dolog, az a szakmának is egy kiegészítés, és nem csak a közönségnek. Velük is törődni kell, mert a szakma fogja Wagnert tovább vinni.

Fotó: Merényi Dániel / Telex
Fotó: Merényi Dániel / Telex

A Ring az egész világról szól, nagyon mély értelme van, hogy a pénz tönkreteszi a világot. Illetve nem is, a birtoklás vágya, ami nagyon jellemző az egész világra. Van nálunk egy vicc, hogy a Ring arról szól, hogy az építkezéshez az Isten pénze sem elég, mert a Ring az azzal kezdődik, hogy Votan megépítteti a Valhallát, és utána nem tudja kifizetni, kölcsönöket vesz fel, amiben az egész világ tönkremegy. Szóval az egy olyan történet, amiben mindenki magára ismer. Annyira emberi, mindenki emberi benne, mindenkinek megvan a maga igazsága, és a végén mégis összeomlik a világ. Ez az összes háborúra jellemző, és azt hiszem, ez nagyon megfoghatja az embereket.

Picit komplikált erről beszélni, mert a művészet mellett a szükségszerűségek is mindig mások. A források, a próbalehetőségek stb. eléggé meghatározzák a tervezést. Egy új előadásmódot próbálok ki az idén, ha sikere lesz, akkor ebbe az irányba is el lehet vinni a fesztivált, a fesztivál egy részét. Persze mindig kellenek olyan produkciók, mint a Ring, de idén, a Parsifalban kipróbálom azt, hogy a zenekar a színpadon ül, és része a produkciónak. Ez most a szükségből is ered, de a szakmánk alapszabálya, hogy a szükségből kell erényt csinálni, de azt gondolom, hogy ebből most erény lesz. A 2006-ban rendezett Parsifal produkciót nem tudtuk felújítani, mert akik csinálták: Parditka Magdolna és Szemerédy Alexandra idén Bayreuthban rendeznek, nem értek rá. De ezt az újfajta előadásmódot ki akarom próbálni, mert ha sikere van, akkor ez lehetőségeket biztosít az utódom számára, akár több előadást tervezni, mint eddig.

Igen, de azt már nem én akarom irányítani, mert nagyon szeretném hogy a Wagner-napok túléljenek engem. Szóval azt időben kell megszervezni és többéves folyamat, míg átadom, de nagyon örülök, hogy most sikerült, hogy sikerülni fog.

Kövess minket Facebookon is!