Meghalt Somogyi Győző, Kossuth-díjas grafikus, festő

Meghalt Somogyi Győző, Kossuth-díjas grafikus, festő
Fotó: Magyar Művészeti Akadémia

83 évesen meghalt Somogyi Győző, Kossuth-díjas grafikus és festő, a Nemzet Művésze – közölte a Káli Medence Környezetvédelmi Társaság, amelynek Somogyi egyik alapítója és elnöke volt.

Somogyi Győző 1942. július 28-án született Budapesten. 1967-ben pappá szentelték, 1968-ban summa cum laude doktori címet szerzett egyháztörténetből. Papként fizikai munkát is végzett, 1975-ben felhagyott a papi szolgálattal. Később szabadfoglalkozású művészként tevékenykedett, és igen sokrétű művészi pályát futott be.

Élete során külföldön, például Párizsban és Rómában is alkotott, az 1980-as évektől kezdődően pedig a Káli-medencében, Salföldön élt. Elsősorban festészettel foglalkozott, 1988-ban Munkácsy Mihály-díjjal, 2012-ben pedig Kossuth-díjjal ismerték el munkáját, emellett számos más díjban is részesült. Idén, 2026-ban a Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjével jutalmazták.

„Művészetében a magyar történelmi sorsfordulókat, a vallási és a hétköznapi életet mutatta be a képzőművészet markánsan egyéni formanyelvű, következetesen figuratív eszközeivel” – írta róla a Magyar Művészeti Akadémia, melynek Somogyi Győző rendes tagja volt. Életéről és munkásságáról itt olvashatnak részletesen.

Kövess minket Facebookon is!