Meghalt David Hockney festőművész

88 éves korában elhunyt David Hockney brit festőművész, a kortárs művészet egyik legbefolyásosabb és legmeghatározóbb alakja, aki forradalmi szemléletmódjával új távlatokat nyitott a 20. század művészetében – írta meg a Guardian.
Hockney a 60-as években pop-art művészként vált ismertté, leghíresebb munkái talán az olyan úszómedencés festményei, mint a A Bigger Splash és a Portrait of an Artist (Pool With Two Figures). Hat évtizedes karrierje során azonban készített még perspektívaváltó portrékat fotó-kollázsok segítségével, kísérletezett az absztrakt tájfestészettel, és élete későbbi szakaszában 3D-technológiás művészettel is.
1937-ben született Bradfordban, negyedikként egy ötgyerekes családba, amit ő „radikális munkáscsaládnak” nevezett. Szülei már korán támogatták Hockney művészet iránti érdeklődését. A Bradford College-ban tanult művészetet, majd később a londoni Royal College of Art-ot is kijárta.
Hockney karrierje során nem habozott szembeszállni a konzervatív társadalommal, 1961-es, Walt Whitman verséről elnevezett festménye, a We Two Boys Together Clinging már korán jelezte ezt a tendenciát. Későbbi művei gyakran olyan őszinteséggel és nyíltsággal ábrázolták a meleg életet, ami szinte teljesen ellentétben állt azzal a Nagy-Britanniával, ahol a homoszexualitás 1967-ig bűncselekménynek számított. Hockney a 60-as években vált a londoni és amerikai művészeti körök meghatározó alakjává, olyan emberek társaságában, mint Andy Warhol, Ossie Clark és Dennis Hopper.
Az 1960-as évek közepén Los Angelesbe költözött, újabb művei érettebbek és visszafogottabbak lettek, Hockney pedig egyre inkább a realizmus felé fordult. 2018 novemberében Hockney 1972-es festménye, a Portrait of an Artist (Pool With Two Figures) 90,3 millió dollárért kelt el a Christie’s aukcióján, ami akkoriban világrekordot jelentett egy élő művész esetében.

Hockney eközben karrierje következő szakaszára, a fotókollázsra is rátalált, és fényképek összeillesztésével kezdte el felfedezni a perspektíva iránti vonzalmát. Később Hockney számos új területen kísérletezett, többek között operák és balettelőadások díszlet- és jelmeztervezésében is kipróbálta magát. A fejlődő technológia lenyűgözte őt, és pályafutása során egyre gyakrabban használt fénymásolót, faxot, nyomtatót és iPadet a művészetében, a Karakteren is megírtuk, hogy rekordáron keltek el tavaly az iPaden készült festményei a Sotheby's árverésén.
2005-ben Los Angelesből visszaköltözött Yorkshire-be, majd 2013-ban egy tragédia érte: 23 éves asszisztensét, Dominic Elliottot holtan találták bridlingtoni otthonában. Kiderült, hogy Elliottot baleset érte, miután kábítószereket fogyasztott, háztartási lefolyótisztítót ivott. Hockney elmondta, hogy egy ideig fontolgatta, hogy teljesen felhagy a művészettel, mivel Elliott halála után képtelen volt rajzolni. Hockney-nak állítólag több alkalommal is felajánlották a lovagi címet, de ő nem élt a lehetőséggel, és egyszer a királynő portréjának a megfestését is visszautasította.